A szélütés és az elbóbiskolás

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Négyszer nagyobb a szélütés esélye azoknál az idősebb embereknél, akik napközben gyakran elbóbiskolnak.
Az amerikai kutatók azt is megállapították, hogy a rendszeresen elbóbiskolóknál nagyobb az infarktus és egyéb szív-érrendszeri betegségek kockázata is.
A kutatók számára meglepő volt, hogy a ritkábban elbóbiskolóknál is nagyobb a szív-érrendszeri katasztrófák kockázata, méghozzá két és félszeres.
A kutatás során több mint kétezer embert vizsgáltak meg, akiknek az átlagéletkora 73 év volt. Azt vizsgálták, hogy bizonyos helyzetekben, így tévénézés, ebéd utáni üldögélés közben vagy az autóvezetést megszakítva az alanyok milyen gyakran alszanak el.
Az eredményekről az Amerikai Stroke-kutatási Szövetség New Orleansban tartott legutóbbi konferenciáján számoltak be.
Korábbi kutatásokkal azt mutatták ki, hogy az alvási apnoéban szenvedőknél, vagyis azoknál akiknek alvás közben rövid időre leáll a légzésük, szintén nagyobb a szélutés kockázata, és hogy ez a rendellenesség nappali álmosságot okoz. Egyelőre nem világos a kutatók számára, hogy mi a nappali álmosság oka, és hogy összefüggésben áll-e az alvási apnoéval.
Az Egyesült Államokban évente 780 ezer ember szenved el agyvérzést, és mintegy 150 ezren halnak bele.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+29, +35 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt észak felől átmenetileg csökken a felhőzet, többfelé kiderül az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag