A maratoni alvások ezért nem jók

Egy új tanulmány szerint a szabálytalan alvásciklus a figyelmet és a kreativitást is megöli. Kognitív képességeinken pedig csak tovább rontunk, ha a kimaradt napokat több alvással szeretnénk pótolni.

Sokan úgy gondolják, hogy ha egy-egy éjszaka kevesebbet alszunk, a következő éjszakán, esetleg hétvégén pótolhatjuk a kimaradt órákat. Valójában azonban az ilyen hosszú alvások maradandó károkat okozhatnak az agyban egy új tanulmány szerint. A tudósok szerint a szabálytalan alvásciklus rosszabb kognitív funkciókat eredményeznek, különösen a kreativitás és a figyelem terén.

Ezek a pluszszunyókálások ugyanis hibás mintát rajzolnak fel, ami árt a mentális egészségnek, szorongást, depressziót is okozhat.

7-9 óra az ideális

A Texas-i Baylor Egyetem 28 diák alvási szokásait figyelte meg. A kutatók az alvásmintákat a testhelyzetek alapján figyelték meg, karszalagot használtak az alvás közbeni mozgás figyelésére. A fiatal felnőttek számára 7-9 óra alvás javasolt. Azonban a résztvevők 79 százaléka kevesebb, mint 7 órát aludt legalább egy héten háromszor. A kimaradt órákat pedig a maradék négy napban akarták orvosolni a diákok.

A rendszertelen alvás megöli a kreativitásunkat
A rendszertelen alvás megöli a kreativitásunkat

Megöli a kreativitást

Ezt követően a diákokkal a kutatás első és utolsó napján olyan tesztet végeztettek, amely főként a kreativitásukra és a figyelmükre volt kíváncsi. Amit kreativitásnak nevezünk, voltaképp az a képesség, amellyel kapcsolatba tudunk állítani különböző dolgokat. A résztvevők három olyan szót kaptak, amely valamilyen értelemben kapcsolódott egymáshoz, mint a "fájó", a "váll" és a "verejték", ehhez pedig egy negyedik, mindhármat összekapcsoló szót kellett kitalálniuk. Amelyek először eszünkbe jutnak, a gyakorlattal kapcsolatos szavak, de ebben az esetben egyetlen gyakorlati szó sem működik igazán. Ehelyett a kreatív és helyes válasz a "hideg" volt.

A kutatás részét képezte egy feladat, amelyben a működő memóriát vizsgálták. Ehhez a résztvevők elvégeztek egy feladatot, amelyben egy rácsot láttak, amely fekete és fehér négyzetekből állt, és el kellett dönteniük, hogy szimmetrikus-e vagy sem. Minden döntés után egy rácsot mutattak, amelyben egy négyzet piros színnel volt kiemelve, majd egy másikat, ahol egy másik négyzetet jelöltek meg. Ez ötször megismétlődött, majd arra kérték őket, hogy a helyes sorrendben idézzék fel az összes négyzet helyét.

A kevés alvás 8 súlyos következménye Az alváshiány az egyik legsúlyosabb egészségügyi probléma napjainkban: bármennyire úgy gondoljuk is, hogy a fáradtságon kívül nem lesz következménye , hosszú távon növeli a krónikus betegségek kockázatát.

Azoknak, akik nagy eltéréseket mutattak a napi alvásukban, sokkal nehezebb volt ezeket a feladatokat megoldaniuk, mint akik rendszeres alvási szokásokkal rendelkeztek.

A szorongás, a depresszió, de más mentális problémák kialakulásának esélye is sokkal nagyobb, ha nincsenek megfelelő alvási szokásaink. A következetes szokások ugyanis legalább annyira fontosak, mint az alvás teljes hossza.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra