ADHD terápia - lépésről lépésre

Pontosan milyen lépései vannak egy figyelemzavaros gyermek terápiájának? Mit kell tennie a családtagoknak és milyen feladatai lehetnek a nevelőknek, tanároknak, illetve a szakembereknek? Erről beszélgettünk Dr. Sófi Gyula gyermekpszichiáterrel.

A figyelemzavaros gyermekek terápiáját elsősorban az határozza meg, hogy milyen életkorú a gyerek. Az egészen kicsiknél, tehát a 6 év alattiaknál elsősorban a szülőknek adott nevelési tanácsokon van a hangsúly, míg a nagyobbaknál a családterápia mellett az egyéni pszichés támogatás és a fejlesztések mellett szükség lehet gyógyszeres kezelésre is.

"Nagyon sok figyelemzavaros gyermeknél jelentkezik valamilyen társuló betegség is, például depresszió" - mondja Dr. Sófi Gyula. "Természetesen ezekre is figyelni kell, tehát a terápiát úgy kell megválasztani, hogy ezeket a betegségeket is kezeljük."

Hat éves kor alatt a szülőkön a hangsúly

Egy óvodás gyereknél nehéz megállapítani a figyelemzavart, ráadásul sok szülőben fel sem merül az, hogy az ő gyermekénél valamilyen probléma lehet. Hiszen "csak" pajkosabb, mozgékonyabb, szétszórtabb, mint a kortársai, ám ezeket a tulajdonságokat gyakran betudják a személyiségnek. Az óvodában sem kell annyit figyelni, így könnyen elkerülheti a szülők figyelmét, hogy gond van a kicsivel. Azonban a család életét annyira megkeserítheti az állandó rosszalkodás, hogy a legtöbb esetben szükség van pszichológus vagy pszichiáter segítségére. Ekkor azonban még a szülőkön van a hangsúly: őket kell "megtanítani" arra, hogy miként viselkedjenek a gyerekkel, illetve párterápiára is szükség lehet. A szülőpárnak ugyanis együttesen kell fellépni, nem szabad egymást hibáztatniuk vagy a gyermeknevelés terhéből kivonulniuk. A párterápia sokszor a család széthullását akadályozhatja meg.

Ha gond van az iskolában

Az első lépés mindenképpen a nevelési tanácsadóhoz vezet. Általában az iskolába kerüléskor derül ki, hogy a gyerek nehezebben figyel oda órán, bekiabálja a választ, nem tud nyugton ülni. A nevelési tanácsadóban szakképzett pszichológusok segítenek felderíteni, mi okozhatja a problémákat, illetve azt, hogy valóban az ADHD vagy valamilyen más zavar áll a háttérben.

Mindenképpen ki kell deríteni, hogy a hiperaktivitás mellé társul-e valamilyen más betegség vagy zavar, ki kell zárni, hogy nem-e valamilyen más élmény vagy rendellenesség okozza a figyelem hiányát. Az ADHD jelei összetéveszthetők a pervazív fejlődési zavar, hangulatzavar, mentális retardáció velejáróival. Dr. Sófi Gyula szerint egy alapos gyermekgyógyászati kivizsgálásra is szükség lehet, hiszen a figyelmetlenséget könnyen okozhatja például hallás- vagy látáscsökkenés.

A diagnózis megállapítása, az ADHD-s besorolás és az esetleges társuló betegségek feltárását követően kerülhet sor a személyre szabott terápia kialakítására. Kutatások bizonyítják, hogy a kombinált terápiák - azaz a szülői tanácsadás, a pszichoterápia, a megfelelő oktatási és nevelési módszerek, valamint végső esetben a gyógyszeres kezelés - sokkal hatásosabbak, mint ha csak gyógyszerrel vagy csak nem-gyógyszeres terápiával kezelnék a gyereket.

A pszichiáter segíthet a figyelemzavaros gyermeknek a gyógyszeres kezelés megtervezésében, beállításában és követésében is, ám Dr. Sófi Gyula szerint a gyógyszeres kezelésre csak az esetek elenyésző hányadában van szükség, amikor az egyéb terápiás lehetőségek hatékonysága alacsony..

Pszichoterápiára elsősorban azoknak a hiperaktív gyerekeknek lehet szüksége, akiknél az eltérés súlyossága nem teszi szükségessé a gyógyszeres figyelem-serkentést (ilyen a diagnosztizált gyerekek közel egyötöde), illetve, akiknek a viselkedése megnehezíti, hogy jól működő társas kapcsolatokat alakítson ki - azonban mindenki profitálhat ebből. Az egyéni vagy csoportos terápiának abban is lehet szerepe, hogy a gyerek önértékelésén, önbecsülésén, illetve negatív hozzáállásán változtasson. Szintén jótékony hatású lehet az ADHD-t gyakran kísérő zavarok (mint amilyen a depresszió, az idegesség, a félénkség) kezelésében.

"Természetesen, a gyermek állapotát időről időre felül kell vizsgálni, nemcsak akkor, ha gond van" - teszi hozzá Dr. Sófi Gyula. "Az ADHD egy olyan életre szóló állapot, melynél elengedhetetlenek a változtatások, hiszen a gyermeknek és a családnak egyaránt újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznie."

Bővebb információt az alábbi edukációs kisfüzetekben talál: Tájékoztató füzet szülőknek Tájékoztató füzet pedagógusoknak Tájékoztató füzet gyerekeknek Tájékoztató füzet fiataloknak

Az oldal elkészítését támogatta a Lilly Hungária Kft. OGYI/41379-3/2014
HUSTR00069
OGYI/41379-3/2014
A dokumentum lezárásának ideje: 2014.11.03
Lilly Hungária Kft.
1075 Budapest, Madách I. u. 13-14.
www.lilly.hu
(x)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra