Erre figyeljünk, ha mentőt hívunk

Sajnos nem egyedi eset, hogy egy sürgős, életveszélyes esethez riasztott mentőegység nem találja a bajba jutottat, mert félrevezető, esetleg nem egyértelmű a cím, amit kaptak. Egy tapasztalt mentőápoló elmeséli, ilyen helyzetben mi a teendő.

Újraélesztés, gázolás, égési sérülés : csak pár bejelentés, amiből mi, mentősök tudjuk, hogy nagy a baj, és már az állomáson belül is futva közelítjük meg a mentőautót. Ilyenkor szó szerint minden másodperc számít, nincs idő habozásra, felesleges mozdulatokra, plusz körökre. Az első és legfontosabb dolog, hogy minél gyorsabban eljussunk a helyszínre. A mentésnek ezen a pontján a mentőgépkocsi-vezető helyismeretén, vezetői készségén emberéletek múlhatnak. Éppen ezért nagy luxus, egyúttal plusz stresszforrás az amúgy is feszült idegállapotban lévő mentőegység számára, ha ilyenkor értékes percek mennek pocsékba: például címkereséssel kell vesztegetni az időt, mert a bejelentő által megadott cím nem egyértelmű.

életveszélyes sérült mentő
A szenvedőknek minden szakszerű segítség nélkül töltött másodperc elvesztegetett idő. Fotó: Getty Images

Amikor szinte vakon kell keresni a bajba jutottat

Sok évvel ezelőtt egy Pest megyei üdülősorra riasztottak minket, ahol egy 4 éves gyermek futkározás közben véletlenül beszippantotta a szájában lógó, leeresztett lufit. Nem kapott levegőt, elvesztette az eszméletét . Nagy volt a tét, mert a bejelentő nem tudta pontosan megmondani az utcanevet és a házszámot, ugyanis a környéken már többször is átszámozták a házakat, ráadásul soknál még az ősrégi helyrajzi szám volt megadva. Akkoriban még nem volt GPS, a gépkocsi-vezetőnk kénytelen volt megtippelni, hova is riaszthattak minket. Beleadtunk mindent, én már a kocsiban elkezdtem előkészíteni az eszközöket.

Az égési sérülések ellátása még a legtapasztaltabb mentősöket is megviselheti. Egy sokat látott mentőápoló elmeséli, miért és mire kell figyelni, ha ilyen esethez riasztják őket. Részletek!

Odaértünk az üdülőtelepre, és fel-alá száguldoztunk, mert látszólag összefüggéstelenül számozták a házakat: a 35-öst például a 97-es követte, ráadásul találtunk olyan szakaszt, ahol az addigi páratlan oldalon volt a páros rész. Pattanásig feszültek az idegeink, és már épp nyúltam a rádióhoz, hogy segítséget kérjek a központi irányító csoporttól, amikor hallottam, hogy a helikopteres egység keres minket. Nagyon megörültünk nekik. Szerencsére az irányítók is sejtették, hogy nehezen fogunk odatalálni, ezért riasztották a helikopteres egységet, hátha a levegőből hamarabb megtalálják a címet. Így is történt. Ők éppen akkor szálltak le az udvaron, és azon voltak, hogy mielőbb átvegyék az újraélesztést.

Mi lehet a megoldás?

Ilyen eset sajnos gyakrabban fordul elő, mint gondolnánk. És nem csak a peremvidéken. A városban sem ritka, hogy nincs kiírva a házszám, úgy kell számolgatnunk, ha végre találunk egyet. Ezt elkerülendő, szerencsés lenne, ha minden házon jól látható helyen szerepelne a szám, vagy akár a helyrajzi szám. Amennyiben ez valamiért nem megoldható, vagy a helyszín nem átlátható, megoldás lehet, ha riasztás esetén valaki a helyszínen - esetleg az utcán integetve, vagy a kapuban - segíti a mentőegységek gyors célba jutását.

A gyakorlatban már az is nagy segítség, ha a bejelentő megnevez valamilyen ismertetőjegyet, ami alapján könnyebben tájékozódhat a mentőegység. Például, hogy milyen színű és típusú autó áll a ház előtt. De megteszi bármilyen konkrét dolog, a lényeg, hogy mások számára is felismerhető legyen, és ne adjon okot félreértésre. Mint például az olyan általános közlés, miszerint várnak bennünket "a nagy fa után nem sokkal".

Szerencsés végkimenetel tanulsággal

Ami a négyéves kisfiút illeti, az eset szerencsére jól végződött. Megfeszített munkával sikerült "kihalászni" a lufit a torkából, és rövid újraélesztés után a kollégák stabilizálták az állapotát. Tudomásom szerint teljesen felépült. De nem sokon múlott. Ha belegondolunk, bagatell dolog, amikor egy ilyen vagy ehhez hasonló esetben éppen a túléléshez szükséges percekből vesztegetünk el jó párat, például kóválygással.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra