Télen ezért magasabb a vérnyomás

Azt már régóta tudják az orvosok, hogy télen magasabb vérnyomásértékeket mérnek mindenkinél. Ennek azonban sokáig nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, mígnem kiderült, hogy a hideg különösen rosszul hat a szívhalálozási statisztikákra. Mára kiderült az is, hogy miért.

A magas vérnyomás télen éri el a csúcspontját és nyáron a mélypontját a északi és déli országokban egyaránt. Szezonális változékonyságot mutat számos kockázati tényező is, amely alapvető szerepet játszik a magas vérnyomásban, így a noradrenalin, a katekolamin és vazopresszin, a D-vitamin, illetve a szérum koleszterin is. Ugyanakkor több tanulmány azt is hangsúlyozza, hogy a környezeti hőmérsékletnek és a fizikai aktivitásnak is közvetlen hatása van a vérnyomásra.

tél pár
Télen a veszélyeztetett korosztály tagjainak figyelniük kell magukra. Csökken a hőmérséklet, nő a veszély

Egy közel 16 ezer ember bevonásával elvégzett amerikai kutatás, amelynek alanyai átlagosan 63 évesek voltak, megállapította, hogy minden 10 Celsius fok hőmérsékletcsökkenés 7 százalékos emelkedést eredményezett a szívinfarktuskockázatban . (Az időjárással kapcsolatos vérnyomás-változás sokkal gyakoribb a 65 évnél idősebb embereknél.)

A kutatók szerint a hidegebb időjárás serkentőleg hat az idegrendszerre, ami lényegében nagyobb stresszt okoz, ami hozzájárul a magasabb vérnyomáshoz és a szívroham kialakulásához. A hideg időjárás idején az emberek is hajlamosak többet enni, és kevesebbet mozogni, ami szintén magasabb koleszterinszintet és a magasabb vérnyomást eredményez.

Egy másik lehetséges magyarázat a fokozott kardiovaszkuláris kockázatokra a hidegebb időben a bőrben lévő hidegérzékelő receptorok stimulálása, ami aktiválja a szimpatikus idegrendszert, ami pedig a katekolamin növekvő szintjéhez vezet. Ezt az anyagot az idegszövet és a mellékvese állítja elő, és fontos szerepe van a szervezet stressz adott fiziológiai válaszára. Emellett a hidegben fokozott vérlemezke felhalmozódás és a vér sűrűbbé válása is elősegíti a véralvadást.

A magasabb téli vérnyomásnak az is az oka, hogy az alacsony hőmérséklet hatására a vérerek összehúzódnak, ami növeli a vérnyomást, mert kisebb keresztmetszetű szállítóhálózaton (artériákon és vénákon) kell ugyanannyi vért átjuttatni. Ez pedig csak magasabb nyomás mellett lehetséges.

Az alacsony hőmérséklet a szívproblémákkal küzdő emberek számára különösen veszélyes, ugyanis a beteg szív számára a hideghez való alkalmazkodás nagyfokú megterhelést jelent. Sajnos ebben az időszakban megnövekszik a hirtelen szívhalál esélye, illetve megnő a szívinfarktusok száma is. Részletek!

A hideg időjárás mellett a vérnyomást befolyásolják a hirtelen változó időjárási frontok, vagy a viharok. Az emberi test - és benne az érrendszer - reagál a környezet hirtelen változásaira, így a páratartalom, a légnyomás, a felhőzet vagy szélsebesség változásaira, körülbelül olyan módon, ahogy a hidegre. A szezonális vérnyomásváltozásra az is hat, hogy a kevesebb fizikai aktivitás következtében megnövekedhet a testsúly.

Forrás: Mayo Klinika , resperate.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra