Szex szívroham után: kinek veszélyes?

Nem új információ, hogy a szívrohamot követően az emberek egy része problémákat tapasztalhatunk, ha a szexre kerül a sor. Talán kicsit meglepő, de a nőket ez a veszély sokkal jobban érinti, mint a férfiakat.

A University of Chicago kutatói 2.802 szívroham-túlélő adatait vizsgálták meg, akik részt vettek egy nemek közti különbségekről szóló felmérésben. A résztvevők között 1.889 nő volt, akiknek 40,4 százaléka vallotta magát szexuálisan aktívnak. A résztvevő férfiaknál ez a szám 54,9 százalék volt.

Mint kiderült, a nőknek több mint a fele (59 százalék), míg a férfiaknál valamivel kevesebb, mint minden második (46 százalék) nyilatkozott úgy, hogy a szexuális funkciók csökkentek, vagy valamilyen olyan probléma merült fel, ami gátolta őket a szexualitásban. Az eredményeket figyelembe véve ez rosszabb arány, mint amit például a depresszió okoz.

A szívroham utáni szexuális gondok főként a nőket érintik

Ráadásul az is kiderült, hogy a nők esetében gyakoribb, hogy ha még a szívroham előtt nem is voltak szexuális problémáik, a szívrohamot követően kialakul valamilyen funkcióvesztés.

Rendszeres probléma a szexuális vágy elvesztése. A nőknél gyakori a hüvelyszárazság, a férfiak pedig erekciós problémákkal küzdenek. A kutatókat vezető Dr. Harlan Krumholz szerint nagy probléma, hogy az orvosok ezt a témát nem beszélik át pácienseikkel.

Ne legyen még egy infarktusa: tippek szívinfarktus utánra

Márpedig a doktor szerint nagyon nagy szükség lenne arra, hogy az orvosok fontosnak tartsák ezt a kérdést alaposan kielemezni a betegekkel együtt. Ugyanis csak akkor tudnak hatékony megoldást találni erre a gondra, ha minél több információ áll rendelkezésükre. Ennek eredményeként pedig még szívroham után is élvezhetnék az emberek a szexuális együttléteket.

Forrás: newsmax.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.