Szédülés, beszédzavar, zsibbadás: az agyvérzés tünetei

Hazánkban 40-50 ezer ember kap évente agyvérzést, s ami még ennél is sokkolóbb, hogy a szélütés következményeként minden félórában meghal egy ember. Ismerjük-e a tüneteket, tisztában vagyunk-e az agyi érbetegségek gyógyulási esélyeivel?

A hétköznapi nyelv jellemzően szélütésként, gutaütésként, agyvérzésként, stroke-ként emlegeti az agyérkatasztrófákat. Az agyi érbetegség következtében egy ér megreped és bevérzik, vagy elzáródik, emiatt nem kap vért a mögötte lévő agyállomány. A következmény mindkét esetben ugyanaz: az agyszövet egy része jelentősen károsodik.

Itthon évente 200-240 ezren esnek át valamilyen agyérkatasztrófán, közülük mintegy 18 ezren pedig bele is halnak. Agyérkatasztrófa - leggyakrabban vérzéses stroke - gyerekeknél is előfordulhat, de az érintettek többsége idősebb. A nemek közötti különbség abban mutatkozik meg, hogy férfiaknál az agyérkatasztrófák 50 éves kor alatt gyakoribbak, de később a nők utolérik őket.

Jó tudni! Az érelmeszesedés, az érszűkület közepesen intenzív mozgással megelőzhető .

Az agyérkatasztrófák oka alapvetően az agy vérellátási zavara, legyen az akár repedés miatti vérzés, akár az ér szűkülése, elzáródás miatti probléma. Az ide vezető skála nagyon széles, de leggyakrabban általános érelmeszesedés, magas vérnyomás és cukorbetegség áll a háttérben. Utóbbiak súlyos szövődménye a stroke.

Mellettük vannak olyan egyéb rizikófaktorok, amelyek nem függetlenek ezektől a betegségektől. Ilyenek például az érelmeszesedéshez kapcsolódó vérzsírzavarok, a nagyfokú elhízás, az erős dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás .

A stroke tünetei közé tartozik a fejfájás és szédülés is

A stroke tünetei közé tartozik a fejfájás és szédülés is

A tünetek attól függenek, hogy melyik agyterület sérül, maga a sérülés pedig mekkora. Előfordulhat, hogy a betegnek bizonytalanság-érzése van, szédül , esetleg valamelyik oldala izomerő-csökkenés miatt gyengébb. Megesik, hogy erősen fáj a feje, szimptóma lehet még a beszédzavar, ami azt jelenti, hogy az érintett "nem találja a szavakat" vagy nem tudja kimondani őket. Jelentkezhet látászavar, elmosódó- vagy kettős látás. Az első tünet az előbbieknél akár sokkal durvább is lehet, előfordulhat például az, hogy a beteg összeesik, eszméletét veszti.

Az agyérkatasztrófák kezelése, gyógyulási esélyei ide kattintva olvashatók .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra