Ahhoz, hogy testünket egészséges vérkeringés tartsa életben, szükség van vérre, véredényrendszerre, amit régen valóban edények láncolataként képzeltek el, és a vért továbbító pumpára, a szívre. Ha egy átlagos felnőtt vérereit képzeletben egymás mellé fűznénk, ezek egy 95000 kilométeres csövet alkotnának.
Egy átlagos szervezet érrendszerében mintegy 5 liter vér kering. A vérkeringés legfőbb feladata testünk minden egyes darabkájának, sejtjének ellátása tápanyagokkal és oxigénnel, valamint az anyagcsere-végtermékek és a szén-dioxid elszállítása a sejtektől. Létfontosságú szerveink az agy, a szív és a tüdő, ezekhez mindig megfelelő mennyiségű vérnek kell eljutnia, ennek megfelelően gazdag vérellátásúak. Vannak olyan szervek és szövetek, amelyekhez kevés ér fut. Az inak, ízületi porcok szövetei, a szívbillentyűk vagy a szem lencséje nem tartalmaz ereket. A vért a szív pumpaműködése tartja állandó mozgásban, s juttatja el a szervezet minden pontjára. Ha a véráramlás, s ezáltal fontos sejtek (pl. a szívizomzatban vagy a központi idegrendszerben) vérellátása zavart szenved vagy megszűnik, az többnyire életveszélyes állapothoz vezet.
Hoznak, visznek, áteresztenek...
A vérerek hálózatában három különböző típusú eret találhatunk, az artériákat, a kapillárisokat és a vénákat. Az artériák vagy verőerek igen tágulékonyak, ezekben folyik el a vér a szívből. Az artériák vagy verőerek nevéből kitűnik, hogy ezen erek falán a szív munkája lüktetések, ütések formájában érezhető. Az artériák egyre kisebb ágakra ágaznak, az egészen kicsiket arterioláknak hívják, melyek végül a kapillárisokba ágaznak szét. Ezek kötik össze az artériákat a vénákkal. A kapillárisok parányiak, és nagyon vékony falúak, így könnyen átjárhatók a vérplazma és az általa szállított gázok, tápanyagok számára, ezért a kapillárisfalon keresztül a kapillárisok mentén uralkodó nyomásviszonyoknak megfelelően lebonyolódhat a vér és a környező sejtek közötti anyag- és gázcsere.
A kapillárisok és a szövetek közötti áramlás tetemes mennyiségeket jelent. A kapilláris szakaszon naponta többször is átfolyó vérből 24 óra alatt összesen nem kevesebb, mint 20 liter folyadék, vérplazma szűrődik át a kapillárisok falán. Ellátja a sejteket tápanyaggal, és összeszedi a képződött salakanyagokat. Ezután nagy része visszaáramlik a kapillárisokba, amelyek a legkisebb vénákban, a venulákban folytatódnak. Ezek a kis vénákba szedődnek össze, majd összefolyva egyre nagyobb vénák keletkeznek. A vér a vénákban a szív felé folyik.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
A kiáramlott plazma mintegy tizede nem közvetlenül folyik vissza az érhálózatba, hanem nyirokfolyadékként a vakon induló nyirokerekben gyűlik össze, majd ezek a nyirokerek torkollanak a véredényrendszerbe. A vér az artériákban áramlik a leggyorsabban. A kapillárisok összkeresztmetszete jóval nagyobb, mint az artériáké, így a keringés ezen szakaszán a vér lelassul, és van idő az említett anyagcserére. A kapillárisok össztérfogata több, mint amennyin keresztül a vér átfolyhat a vénás rendszerbe, ezért nem mindig minden kapilláris nyitott. A kapillárisok nyitásával és zárásával számos működés szabályozható. Ezek közül csupán egy a szervezet hőmérséklet-szabályozása. Ha például melegünk van, bőrünk azért pirul ki, mert a felszínhez közeli kapillárisok ki vannak nyitva, a bennük folyó vér pedig, mint egy hűtőrácson keresztül áramló hűtőfolyadék, hőt ad le a környezetbe. Ha viszont fázunk, a testfelszín közeli kapillárisok zárva vannak, nehogy vér áramoljon át rajtuk, és lehűljön, amivel értékes hő veszne el.
Az érfal, hol mennyit ér?
A vérerek felépítése test szerte igen hasonló, a kis csövek ugyanazon szöveti rétegekből épülnek föl, csupán az egyes rétegek eltérően fejlettek az egyes érszakaszokon.
Az artériák falában sokkal kifejezettebb az izomréteg. A vénákban sokkal kisebb nyomás uralkodik, mint az artériákban, ezért faluk is vékonyabb. A vénák falát az teszi különlegessé, hogy helyenként vénabillentyűk találhatók bennük, melyek a vér visszaáramlását hivatottak megakadályozni. Ha a vér a szív felé áramlik, akkor ezek az érbelhártya-szövetéből kialakult endotéliumzsebek az érfalhoz lapulnak, és minden további nélkül átengedik a vért. Ha azonban a vér pang, netán visszafelé folyna, a vér kinyitja a zsebecskéket, befolyik az öblöcskékbe, amelyek kitágulva elállják a visszaáramlás útját. Ilyen vénabillentyűk találhatók például a láb vénáiban. A láb egyik bőrfelszínhez közel futó erében (a vena saphenában) például 20 vénabillentyű figyelhető meg. A vénás vér szív felé történő áramlását az úgynevezett izompumpa segíti, különösen a lábvénák esetében. A megfeszített izomorsók a véna falának feszülve a szív felé nyomják az erekben folyó vért.
Ha összeszámolnánk artériáinkat és vénáinkat, sokkal több folyóméternyi vénát találnánk, mint artériát. A nagyarányú eltérés különösen jól megfigyelhető a végtagokban. Az irhában futó vénák sokkal elágazóbbak, kevéssé követik az artériák célratörően egyenes vonalvezetését.
Vérkörök
A test érhálózata két vérkört alkot. Az egyik a nagy vérkör, amelyben a vér a szív és a szervezet között áramlik. A test felé elinduló, oxigénben gazdag vér a szív bal kamrájából az aortán pumpálódik ki, ebből ágaznak le a nagy ütőerek. Ezek az ütőerek mind kisebb és kisebb ágakra bomlanak. Végül a nagy véna a szív jobb pitvarába engedi a test felől jövő, elhasznált vért.
Érdemes még megismerkedni a kapuérrendszerrel, ami a tápcsatorna működéséhez igazodik, és jól szemlélteti, hogyan képes az érrendszer különböző élettani funkciókat szolgálni. A gyomor és lép vérellátását biztosító erek a beleket ellátó erekkel egyesülve egy nagy közös vénát képeznek, a májkapueret (vena portae). A vékonybél felől érkező vér tápanyagban gazdag. A májba jutó vérből a máj részben felveszi a tápanyagokat, például a szénhidrátokat, hogy tárolja azokat, illetve lebontja és átalakítja, ahogy a zsírokat. A máj a vérből számos salakanyagot von ki. A májat elhagyó, "megtisztult", tápanyagdús vér ezután bejut a vénás keringésbe, végül a szívbe. A testi sejtekhez csak azután jut el a tápanyagszállítmány, miután a vér a tüdőben megfelelő mennyiségű oxigént is "feltankolt".
A motor
A szív a mellkasban, a középvonaltól kissé balra, a tüdő két lebenye között, az ötödik borda magasságában található. Kialakulását és felépítését tekintve egyaránt elmondhatjuk, hogy a szív lényegében egy megfelelő alakúra hajlított, igen izmos falú érszakasz, ami úgy módosult, hogy a vérkeringés tökéletes pumpamotorja legyen. Erős izomzatának (myocardium) működése úgy van beállítva, hogy megfelelő ritmusban összehúzódva és elernyedve a gyűjtőerekből, a vénákból beszívja a vért, az artériákba pedig kinyomja. A szív a fogantatás utáni negyedik hét végén kezdi meg halálig tartó működését. A magzati szív még sokkal inkább hasonlít egy megvastagodott csőhöz. Kapacitása töredéke a későbbinek, elkészült sövények híján keveredik benne az oxigéndús és oxigénszegény vér.
A kifejlett szív alakja legömbölyített kúphoz hasonlít, csúcsa - ha tetszik, a szívünk csücske - (Apex cordis) balra előre néz. Sötétvörös színét az őt alkotó speciális szívizomrostoknak köszönheti, amelyeket savós-rostos tok, a szívburok (pericardium) vesz körül. Ez biztosítja, hogy a folyamatosan mozgó szív ne súrlódjon a szomszédos szövetekkel. A meghajlott szívcső kifejlett állapotban négy üreget alkot, melyből kettő, a jobb pitvar és a jobb kamra a kisebb méretű, jobb szívfélhez, a másik kettő pedig, a bal pitvar és a bal kamra a nagyobbik, bal szívfélhez tartozik. Mindkét oldalon felül helyezkednek el a pitvarok (atrium), alul a kamrák (ventriculus). Köztük kötőszövetes szívbillentyűk, jobboldalon a háromhegyű (tricupsidalis), baloldalon a kéthegyű (bicupsidalis) biztosítja, hogy a vér mindig a pitvarból a kamra felé folyjék. A vér kisebb befogadóképességű pitvarból érkezve hosszabb ideig gyűlik a kamrában, majd a kamra izomzata a pitvar-kamrai billentyűk záródása mellett egyetlen erőteljes összehúzódással továbbítja a verőérbe.
A két szívfelet izomsövény választja el egymástól. A nagyobb, izmosabb szívfél a nagyvérkörbe löki a vért, mert ehhez erőteljesebb izomzatra van szüksége, mint a másik szívfélnek, melynek csupán a közeli tüdőbe kell a vért pumpálnia. A bal kamra fala felnőtt emberben hatszor vastagabb, mint jobbkamráé. A testből két nagy gyűjtőér, a felső és alsó üreges visszér (Vena cava superior és inferior) érkezik, tartalmuk elhasznált, oxigénszegény, széndioxidban dús vér, ami a jobb pitvarba ömlik, majd a jobb kamrába jut, innen pumpálódik ki a tüdőbe a szív egyik verőerén, a jobb kamrából induló tüdőverőéren (Truncus pulmonalis) keresztül a kisvérkörbe.
A tüdőből a bal pitvarba a tüdővéna érkezik, tartalma átfolyik a bal kamrába, amit annak erőteljes izomösszehúzódása küld tovább a testbe, a nagy vérkörbe, méghozzá a szív másik verőerén, az aortán keresztül. Az aorta kezdeti szakaszán található félhold alakú billentyűk szintén a folyásirány biztosítása miatt fontosak. Közvetlenül az aortabillentyűk után két kisebb artéria ágazik le az aortából, a jobb- és baloldali szívkoszorúér, amelyek a szívet látják el friss vérrel. Majd az aorta íves lefutású, kezdeti szakaszáról ágaznak el azok az artériák, melyekből az agy vérellátását biztosító nyaki verőerek indulnak.
Motorteljesítmény
A szív saját beidegzése a központi idegrendszertől függetlenül, autonóm módon szabályozza a pitvarok és kamrák összehangolt összehúzódásait, és egész életen át tartó, automatikus működését. Az izmok összehúzódását parancsoló jeleket a jobb pitvar felső részén elhelyezkedő sinuscsomó adja elektromos impulzusok formájában, melyeket erre a célra módosult szívizomrostok továbbítanak. A szívben egy ingerülettovábbító alközpont is található, a pitvar-kamrai csomó. Szívünk egyetlen nap több mint százezerszer ver, percenként átlagosan 72-szer. Ez a pulzusszám. Egyetlen szívverés 0,7 deciliter vért továbbít, így percenként 5 liter vért, összes vérünket megmozgatja a szív, azaz ötliteres perctérfogattal számolhatunk. Naponta több mint 7000 liter vér áramlik át rajta.
Legjobban: