Stresszűző tippek: védjük szívünket!

Stresszes élethelyzetekben szervezetünk kortizolt és adrenalint termel, hogy felkészítse testünket a "vészhelyzetre". Az alábbiakban megosztunk néhány stresszűző praktikát, ami a szervezetnek és szívének is jót tesz hosszú távon!

Járjon társaságba!

Az erős szociális kapcsolatok csökkentik a stresszt és növelik a várható élettartamot. Ennek okát a Michigani Egyetem kutatói abban találták meg, hogy egy barát érzelmi közelsége növeli a progeszteron nevű hormon szintjét, ami javítja a közérzetet, csökkenti a szorongást és a stresszt . Stephanie Brown, a szóban forgó kutatás vezetője elmondta, hogy az eredmények összhangban állnak az altruizmus evolúciós elméletével, amely szerint a társas kapcsolatok hormonális szabályozásának az a célja, hogy az egyén érdekét elnyomja mások, például a családtagjai javára.

Segítsen másokon!

Ehhez hasonló hatású, ha önkéntes munkát végzünk. Ha a templomban, a helyi futóversenyen vagy az ingyenkonyhán segítünk, figyelmünk elterelődik a problémákról, és örömöt szerzünk másoknak, ezzel pedig magunknak is. Javíthatunk a hangulatunkon ha segítünk valamelyik alapítványnak, szervezetnek, akár kétkezi munkával, akár pénzadománnyal.

Ne rágódjon a múlton!

Ha veszteség ért minket, ne hasonlítgassuk a múltat a jelenhez, inkább adjunk magunknak időt a lelki gyógyulásra. Gondolkozzunk a következő lépésen - tanácsolja dr. Paul J. Rosch, az Amerikai Stresszintézet elnöke, a New York Egyetem Orvosi Karának pszichiátria professzora és Deborah Rozman, a stresszel kapcsolatos kutatásokat végző Quantum Tech ügyvezető igazgatója és kutató pszichológusa. Egyébként is érdemes kevesebbet panaszkodnunk - mondják a szakemberek - mert egy idő után már nem feszültségoldó a kibeszélés, hanem bebetonozza a gondolatainkat, érzelmeinket.

Fogyasszon kevesebb hírt!

Csökkenthetjük úgy is a stresszt életünkben, ha kevesebb hírt "fogyasztunk". A híradók ugyanis éjjel-nappal közvetítik a gazdaságról szóló rossz híreket, fokozva a ránk nehezedő nyomást. Ha egyébként is stresszes, nehéz élethelyzetben van, akkor ne hagyja, hogy elrontsák az estéjét a híradók! Ez nem jelenti azt, hogy ezentúl tájékozatlan legyen, de inkább az interneten kövese nyomon az önt érdeklő témákat, ott nincs "háttértévézés", ha nem akarja elolvasni, bezárja az oldalt. Tévénél nem jellemző, hogy kikapcsol 2 percre, hogy ne kelljen meghallgatnia az önt bosszantó, felhergelő hírt! Ugye?

Sokaknál hatásos, ha "rendet tesznek" életükben. Érdemes körülnéznünk a lakásban, munkahelyen és megszabadulni a felesleges tárgyaktól. Ettől felszabadul az ember, és gyakran a kedélyállapot is javul.

Tudatosan keressen nevetésre lehetőséget adó helyzeteket!

Nézzen az interneten vicceket, humoros videókat, üljön be a moziba egy vígjátékra! A nevetés csökkenti a legfontosabb stresszhormonok szintjét, ezzel is javítja az egészségi állapotot, továbbá csökkenti a belső feszültséget - derítették ki a Loma Linda Egyetem kutatói, amikor a nevetés gyógyító hatását vizsgálták. Hevesen ver a szív, szaporább a légzés, emelkedik a vérnyomás, kiver a veríték - a stressz ismert tüneteivel minden nap találkozunk, akár otthon, akár munkahelyünkön is. Ilyenkor kellene egy pillanatra megállni, és tudatosan legyőzni a minket ért hatásokat, mert aztán ha a feszültséget keltő esemény, érzés elmúlik, a szervezet ismét normálisan működik, ellenben ha ez a felpörgetett állapot túl hosszú ideig tart, nem követi nyugodt feltöltődési időszak, kimerülhetünk, és komoly egészségügyi károsodásokat is szenvedhetünk.

Simogassa meg kedvencét

Háziállataink nemcsak feltétel nélküli szeretetet adnak, de az egészségünknek is jót tesznek. Elég, ha csak pár percig simogatjuk kutyánkat, cicánkat, és olyan jó érzéseket előidéző hormonok szabadulnak fel szervezetünkben, mint a szerotonin, a prolaktin és az oxitocin. Ezek hatására csökken a vérnyomás, és felpezsdül az immunrendszer.

Takarítson, lomtalanítson!

A rendetlenség, és a rengeteg tárgy látványa idegessé tesz, nem is beszélve arról, amit akkor érzünk, amikor nem találjuk a kocsikulcsot, a gyerek tornacuccát, vagy a befizetésre váró csekkeket. Lomtalanítás és takarítás után a környezetünk megnyugtatóan áttekinthetővé válik. Ráadásul egy nagytakarítással óránként akár 250 kalóriát is elégethetünk.

Énekeljen!

Nem számít, hogy nincs jó hangunk, vagy nem ismerjük pontosan a szöveget, csak énekeljünk. A kocsiban, a zuhany alatt, bárhol, ahol el merjük engedni magunkat, és nem zavarunk vele senkit. Az énekléstől kihúzzuk magunkat, ráadásul mélyeket lélegzünk közben, ami egyaránt jót tesz a szívnek és az immunrendszernek is.

Szerelmeskedjen!

Ha belegondol, saját tapasztalatai is megerősítik, hogy a szex, főleg az orgazmussal végződő aktus jelentős stresszoldó hatással bír. Ennek biológiai oka (is) van. Orgazmuskor ugyanis oxitocin termelődik a szervezetben, méghozzá hirtelen elég sok. Ennek a hormonnak pedig többféle pozitív hatása is van, a stressz szempontjából például azért, mert stabilizálja, csökkenti azoknak a hormonoknak a termelődését, amelyek stresszhelyzetben keletkeznek.

Kutatók azt is kiderítették, hogy oxitocin hiányában hajlamosabb a nő az elhízásra és a mellrákra, a pszichotikus magatartásra - tehát a szerelmeskedés mindenképpen jót tesz az egészségnek.

Végül egy jó tanács: kövesse a hagyományos stresszűző tanácsokat, de szabja azokat saját szükségleteire. "A kocogás, a meditáció, a relaxáció, a jóga és a zenehallgatás sokaknak nagyon jót tesz, azonban mások számára unalmas és csak fokozza a stresszt" - hangsúlyozta Paul J. Rosch, az Amerikai Stresszintézet elnöke.

Nézze meg a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát a Score-táblázat segítségével !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra