Mi kell a sikeres leszokáshoz?

Talán kevesen tudják, hogy hazánkban a dohányosok kb. 40-45 százaléka le kíván szokni a cigarettáról, s 80 százalékuk már meg is próbálkozott ezzel.

A cigarettázók életében többször is előfordul, hogy kísérletet tesznek a dohányzásról való leszokásra, ám az esetek döntő hányadában a próbálkozás kudarcba fullad. Mindössze négy százalékuk éri el önerőből, külső segítség nélkül az egyéves füstmentességet.

1 Támogatással a siker aránya megsokszorozható – tudtuk meg Dr. Vajer Pétertől, az Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központ munkatársától.

Kik és milyen céllal alapították az Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Központot?

Az Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiuma Egyesület 1995-ben történt megalakulása óta egyik fő feladatának tekinti az alapellátásban végzett betegségmegelőzési aktivitás növelését. E cél elérése érdekében 2008-ban nemzetközi pályázatot nyújtottunk be, amelynek elnyerésével lehetőségünk nyílt a Dohányzásról Leszokást Támogató Központ létrehozására és három éven keresztül történő működtetésére. A pályázat keretében vállaltuk, hogy kizárólag tudományosan megalapozott módszereket használva, jól képzett szakemberek közreműködésével segítünk a hozzánk fordulóknak a dohányzásról való leszokásban.

2012 októbere óta az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet és az Egészséges Magyarországért Központ európai uniós forrásból működteti az Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központot, amely továbbra is biztosítja a leszokás támogatási szolgáltatást minden leszokni vágyó számára.

Kell-e fizetni azoknak, akik a központjukhoz fordulnak segítségért?

Szolgáltatásainkat bárki térítésmentesen veheti igénybe. Fennállásunk óta több mint tízezer embernek nyújtottunk segítséget a dohányzásról való leszokásban, és bízunk abban, hogy közreműködésünkkel a továbbiakban is sokaknak sikerül letennie a cigarettát. Mindazoknak javasoljuk felhívni a 08-80-44-20-44 ingyenesen hívható zöld számot, illetve felkeresni a www.leszokasvonal.hu weboldalunkat, akik tájékozódni szeretnének a leszokási lehetőségekről. Központunkban képzett tanácsadók – orvosok, pszichológusok, egészségtanárok – végeznek telefonos, egyéni és csoportos leszokás támogatást.

Segítséget nyújtunk abban az esetben, ha valaki fontolgatja, hogy végleg leteszi a cigarettát, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Tanácsot tudunk adni akkor is, ha az illető már belevágott a dohányzásról való leszokásba, esetleg már többször próbálkozott, és ezúttal ismét elhatározta, hogy végleg felhagy ezzel a káros szokással. Azokkal is szívesen foglalkozunk, akik már abbahagyták a füstölést, de attól tartanak, hogy visszaesnek, és természetesen a visszaesők is támogatást kaphatnak tőlünk.

Az évek során bizonyára sok tapasztalat gyűlt össze azzal kapcsolatban, hogy mi szükséges a leszokáshoz. Melyek a sikerhez vezető út legfontosabb kulcselemei?

Mindenekelőtt meg kell hozni a döntést. Ha ez megtörtént, segítségért kell fordulni, lehetőleg orvoshoz, mert a nikotinfüggőség legyőzéséhez akár még gyógyszer alkalmazására is szükség lehet. A leszokás módja egyénenként eltérő, nincs egységes „recept”. A dohányzás mértéke és időtartama, a nikotinfüggőség foka, az ismert, vagy feltételezett társbetegségek, az illető kora, állapota, esetleges terhessége mind megannyi tényező, amelyek befolyásolhatják a megfelelő leszokási módszer megválasztását, ajánlását. Ezért tanácsos, hogy a leszokni kívánó dohányos szakemberrel közösen határozza meg a leszokási stratégiát.

2

Melyek a leszokás első gyakorlati lépései?

A füstmentes életre való felkészülés első lépése az optimális időpont kitűzése. Azt szoktuk javasolni, hogy a leszokni kívánó személy az elhagyás előtt öt nappal gondolja végig a céljait. Tegye fel magának a kérdést: miért akar leszokni a dohányzásról? Avassa be a környezetét a terveibe, és ne vásároljon több cigarettát. A következő napon tudatosan figyeljen oda, hogy mikor és miért gyújt rá. Gondolja végig, hogy mit tesz majd a rágyújtás helyett, és próbáljon relaxálni. Az elhagyás előtt három nappal tervezze el, hogy mire fordítaná a megtakarított pénzt. Vegye számba, hogy kitől kaphat segítséget, ha támaszra lesz szüksége. Az elhagyás előtt két nappal cserélje le az ágyneműjét, mossa ki a függönyöket, takarítson ki. Közvetlenül az elhagyás előtti napon dobjon ki minden dohányterméket, tegye el a hamutartót, öngyújtót. Az első füstmentes napra érdemes minél több programot beiktatni, amelyek elterelhetik a figyelmét. Ajánlatos emlékeztetni a családtagokat, barátokat és munkatársakat arra, hogy elérkezett a nagy nap. Mivel az alkohol rontja az önkontrollt, tartózkodni kell a szeszes italok fogyasztásától és a „veszélyes helyzetektől”. Végül, aki már idáig eljutott, megérdemli, hogy megünnepelje a döntését, és megjutalmazza magát valamilyen régen vágyott dologgal.

Mi a teendő, ha valaki már letette a cigarettát, de hirtelen rátör a vágy, hogy újra rágyújtson?

Érdemes jó előre számba venni, hogy melyek azok az ingerek – például a kávézás, a baráti összejövetelek, az italozás –, amelyek kiválthatják a dohányzás utáni késztetést. Bizonyos szokásokon változtatni kell: aki például megszokta, hogy ebéd után rágyújt, az a cigaretta helyett mosson fogat, vagy fogyasszon el egy almát. A figyelmet kellemes tevékenységekkel – kertészkedéssel, zenehallgatással – tanácsos elterelni. A dohányzás utáni sóvárgás egyébként néhány hét alatt csökken, tehát minden egyes füstmentes nap közelebb visz a sikerhez.

Mi tanácsolható azoknak, akik attól tartanak, hogy a dohányzás abbahagyása után meghíznak?

A dohányzás abbahagyását követően valóban könnyebben felszaladhat néhány plusz kiló, hiszen a dohányzás felgyorsítja az anyagcserét, és ez a folyamat a leszokással hirtelen lelassul. Mivel javul az ízlelés, jobban esik az étel, így az illető szívesebben, gyakrabban eszik, esetleg a rágyújtás helyett nassol. A megnövekedett energiabevitelt ajánlott fokozott fizikai aktivitással ellensúlyozni, a rágcsálás, nassolás helyett pedig vizet inni, vagy gyümölcsöt fogyasztani.

Sok dohányostól hallható, hogy nem is a nikotin, hanem a rágyújtás „rítusa” hiányzott neki, amikor megpróbált leszokni. Erre a problémára is létezik megoldás?

Amikor tanácsadást végzünk, nem csak a nikotinfüggőségre, hanem az ilyen típusú problémákra is megoldást javaslunk. A dohányzás tanult viselkedés, ezért annak, aki rászánta magát a leszokásra, meg kell tanulnia újra nem dohányzóként élni. Ez azonban időigényes feladat. Ha valaki éveken át elszívott naponta húsz szál cigarettát, akkor körülbelül napi kétszáz alkalommal – tíz év alatt hét-nyolcezerszer – ismételte meg ugyanazt a mozdulatot. Ezt a berögződött szokást egyik napról a másikra abbahagyni nem is olyan egyszerű. Pontosan emiatt érnek el sikert olyan kevesen – a próbálkozók mindössze 3-4 százaléka – azok közül, akik segítség nélkül, pusztán önerőből akarnak leszokni a dohányzásról.

A leszokni vágyók mekkora hányada vesz igénybe valamilyen segítséget?

A felmérések szerint Magyarországon a leszokni vágyók 15-20 százaléka vesz igénybe valamilyen támogatást. A segítség sok irányból érkezhet: olyan személytől, aki már sikeresen leszokott a dohányzásról, a háziorvostól, a patikában kapható nikotinpótló tapasztól, az internetről, vagy éppen a mi központunktól. Ha minden együtt áll – tehát az illető szakembertől kap tanácsadást és gyógyszeres támogatást –, akkor 35-40 százalék az esély a leszokásra. Ez abszolút értékben nem magas szám, de a segítség nélkül próbálkozók 3-4 százalékos esélyével összevetve már többszörös sikerarányt jelent. Sikeres leszokásnak azt nevezzük, ha valaki a próbálkozás megkezdésétől számított tizenkét hónap múlva még füstmentes.

Mire számíthat az, aki felhívja a tanácsadó szolgálatukat?

Annak, aki feltárcsázza a zöld számon hívható vonalunkat, segítünk a leszokási terv kialakításában. Elmondjuk neki, hogy mi a teendő a kritikus helyzetekben, hogyan reagáljon, ha megkínálják cigarettával. Megbeszéljük vele, hogy neki személy szerint miért fontos leszoknia a dohányzásáról, mit vár tőle. Mindenkit más-más hajtóerő motivál: például egyesek féltik a gyermekük egészségét, másoknak munkahelyi kellemetlenséget okoz a dohányzás, és vannak olyanok is, akik egyszerűen csak azt szeretnék, hogy több pénz maradjon a zsebükben. A leszokási folyamatot sok nehézség kíséri, hiszen a nikotinfüggőséget igen nehéz leküzdeni. Vannak olyan pillanatok – főleg az elején –, amikor nagy a visszaesés esélye. Ilyenkor nagyon fontos, hogy a leszokással küzdő dohányos megfelelő támogatást kapjon.

Elképzelhető, hogy valaki felhívja önöket egy baráti italozás közepette azzal, hogy nem bírja tovább, mondják meg neki, mit tegyen?

Mivel a telefonos tanácsadásunk nem krízisvonal, forró drótként nem hívható. A leszokni kívánó személy többféle úton juthat el hozzánk: felhívja a zöld számunkat, vagy interneten keresztül beregisztrál és megadja a telefonszámát, illetve egészségügyi intézmény közvetíti felénk az illető adatlapját. Ezután munkatársunk felveszi vele a kapcsolatot, és megbeszélik, hogy készen áll-e a leszokásra. Ha igen, elkezdődik a hathetes terápia, ami heti egyszeri telefonos konzultációt jelent. Ennek során az illető személyre szabott tanácsokat kap tőlünk, amibe beletartozik az is, hogy előre felkészítjük az ön által említett krízishelyzetek kivédésére. Elmondjuk, milyen „trükkök” működhetnek, esetében melyik praktikus módszer lesz célravezető. Ezeket a gyakorlati tanácsokat mindig az egyén élethelyzetéhez, környezetéhez, munkahelyi körülményeihez igazítjuk. Az évek során rengeteg tapasztalat futott össze nálunk, ami alapján átlátjuk, hogy kinél mi működik. Mindezt a tudást továbbadjuk azoknak, akik segítségért fordulnak hozzánk.

Forrás:

1, 2 A dohányzás leszokás támogatásának szakmai irányelve. Készítette: Tüdőgyógyászati Szakmai Kollégium, Kardiológiai Szakmai Kollégium, Pszichiátriai Szakmai Kollégium, Klinikai Pszichológiai Szakmai Kollégium, Megelőző Orvostani és Népegészségügyi Szakmai Kollégium, Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszéke, Országos Alapellátási Intézet. Megjelent: 2009 EüK 21

Nézze meg a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát a Score-táblázat segítségével !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra