Kit fenyeget a trombózis?

Napjainkban egyre inkább nagyobb figyelmet kap a trombózis és annak megelőzése, kezelése. Ez nem is csoda, hiszen évről évre nő a halálos esetek száma, mely elsősorban a nem megfelelő életmódnak köszönhető. Melyek a rizikófaktorok?

A mélyvénás trombózis egy olyan fokozott véralvadással járó állapot, amikor a keletkezett vérrög elzárja a vénában keringő vér útját.

Normál véralvadás során sérülés esetén a prothrombinból trombin nevű enzim keletkezik, ami a vérben található fibrinogént oldhatatlan fibrinné alakítja. Ez lerakódik az érfal belsejében, ott megkeményedik, és egyfajta dugót képez, hogy elkerülhető legyen a nagyobb vérvesztés.

Sajnos előfordulhat, hogy a folyamatban olyan zavar keletkezik, ami fokozza a véralvadást, és ekkor trombózis jön létre. Ez önmagában még nem egy életveszélyes állapot, ám könnyen előfordulhat, hogy a keletkezett vérrög , vagy annak egy darabja leszakad, a véráramba kerül, majd a tüdőbe jutva embóliát okoz, és ez akár halálos kimenetelű is lehet - figyelmeztet prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadás-specialistája.

Az alábbi tüneteknél gyanakodhat trombózisra:

  • alsó lábszár fájdalma járáskor
  • bőr barnás elszíneződése a bokáknál
  • erős, szúró jellegű mellkasi fájdalom
  • heves köhögés
  • vérköpés
  • Ágynyugalom és alvadásgátló kezelés hatására a vérrög növekedése megállhat, és a szervezet vérrögoldó enzimjei jelentős részben fel is oldják ezeket. Ha többet szeretne megtudni a mélyvénás trombózisról, kattintson !

    Mi fokozza a trombózis lehetőségét?

    Genetika: a genetika jelentősen befolyásolja az illető trombózishajlamát. Amennyiben valakinek a családjában előfordult már trombózis, úgy van esély arra, hogy az illető is hordozza a betegséget. A leggyakoribb genetikai eltérés az az MTHFR mutáció, az alvadási rendszer V faktorának ún. Leiden mutációja , alacsony Protein S/Protein C, illetve a kevés, vagy rosszul működő antitrombin.

    Betegség: a trombózishajlam jelentősen megnő, amennyiben az illető bizonyos betegségekben szenved. Ilyen például a szívelégtelenség, hiszen ekkor a véráramlás lelassulhat, ami pangáshoz vezethet. Emellett vannak olyan daganatok, melyek vérrögösödéshez vezethetnek, mivel egyrészt véralvadást aktiváló anyagok termelődését fokozhatják, másrészt nyomást gyakorolhatnak a vénákra. Hogy van-e szükség daganat esetén megelőző, prevenciós terápiára, az egyéni elbírálást igényel!

    12 tény a mélyvénás trombózisról

    Életmód: életmóddal nem csak csökkenthető a trombózis esélye, de fokozható is. A túlsúly, a kevés folyadékfogyasztás, a mozgáshiány, mind fokozzák a trombózishajlamot, hiszen pangáshoz, az erek állapotának romlásához és a vér „besűrűsödéséhez” vezethetnek.

    Gyógyszerek: a gyógyszerek közül elsősorban a fogamzásgátló tablettákat kell megemlíteni, melyek hormontartalmuknál fogva vérrögök kialakulásához vezethetnek. Ugyanakkor a daganatos betegek által szedett gyógyszerek között is olyan, ami elősegítheti a trombózist.

    A kezeletlen visszér trombózist és tüdőembóliát is okozhat

    Terhesség: szintén a hormonok a felelősek a terhesség során fokozott trombózishajlamnak, melyhez hozzájárul az is, hogy a növekvő magzat nyomást gyakorol a medence vénáira. A terhesség tehát már önmagában egy jelentős rizikófaktor, és ha ezen kívül még pluszban más hajlamosító tényezők is jelen vannak, a trombózis esélye megsokszorozódik.

    Mint az összes betegségnél, a trombózisnál is lényeges szerepet tölt be a megelőzés, így nem árt, ha az illető tisztában van azzal, mekkora az esélye egy esetleges trombózisra. A rizikóbecsléshez a családi anamnézis, az életmód orvosi felmérése és megítélése, valamint a korábbi/jelenlegi betegségek figyelembevétele szükséges. Ezeken túl genetikai teszt és részletes labor vizsgálatokkal ismeretében mérhető fel a trombózis esélye. Természetesen fokozott rizikó esetén a betegnek személyre szabott gyógyszeres terápia javasolt, melyet életmódorvoslás egészíthet ki, minimálisra csökkentve ezzel a vérrögök kialakulásának kockázatát.

    Kiknek javasolt a trombózis rizikóbecslés?

    • családban történt trombotikus esemény
    • fogamzásgátló tabletta szedését megelőzően
    • korábbi trombózis fiatal korban

    A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

    Panangin reklámfilm (X)

    Olvassa el aktuális cikkeinket!

    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +21 °C
    Minimum: +6 °C

    A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Hogy érzed most magad fizikailag?

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Milyen most a lelkiállapotod?

    Hogy érzed magad?

    Legjobban:
    Legrosszabbul:
    Kezdjük újra