Javulhatnak a szívbetegek életesélyei

Európa vezető szívgyógyászai jöttek el a Magyar Kardiológusok Társaságának 60-ik, jubileumi konferenciájára Balatonfüredre. Az előadók áttörést jelentő kezelésekről is beszámoltak a szakmai találkozón.

A konferencián több mint 2200 orvos és szakdolgozó vett részt. Az idén a legnagyobb figyelmet a szívelégtelenség és a magas koleszterinszint, valamint a következményes koszorúérbetegség kezelése kapta, amelyben az elmúlt időben komoly áttörés történt.

szívbeteg
A szívbetegek maguk is többet tehetnének a gyógyulásukért

,,A szívelégtelenség egy nagyon rossz prognózisú megbetegedés, halálozási rátája vetekszik a daganatos megbetegedésekével, még ha ez kevésbé is tudatosul az orvosokban és a betegekben. A konferencián a betegség kezelésének számos aspektusa napirendre került a modern laboratóriumi és eszközös diagnosztikától a gyógyszeres terápiáig, illetve a szívtranszplantációig , amelyet már 25 éve végeznek Magyarországon is. A közelmúltban fejeződött be egy jelentős vizsgálat, és ennek eredményeként talán hamarosan Magyarországon is elérhető lesz egy új gyógyszer, amely megfelelő indikációban a legsúlyosabb, legtöbb panasszal élő betegeknél jelentősen javíthatja a tüneteket, és javítja a túlélési esélyt" - mondta Dr. Tóth Kálmán, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

A professzor a másik fontos területről, a magas vérzsírszint csökkentésének kérdésköréről is beszélt. Ez olyan betegeknél különösen fontos, akik már átestek valamilyen szív-érrendszeri eseményen (szívinfarktuson, stroke-on). Ezen a területen igazi áttörést hoztak a nemrégiben lezárult vizsgálatok. Az eddigi koleszterinszint-csökkentő terápiákkal ebben a betegcsoportban mintegy 30 százalékos kockázatmérséklést tudtak elérni, amelyhez a havonta vagy kéthetente adott új injekcióval újabb 20 százalék előnyt lehet adódni, és eddig soha nem tapasztaltan alacsony szintre lehet a koleszterint csökkenteni.

A vérkeringést fenntartó bármelyik szerv - a szív vagy az érhálózat - működésének csökkenése vagy zavara keringési elégtelenséget okozhat. Vajon melyek a leggyakoribb betegségek, és milyen tüneteket produkálnak? Részletek!

Dr. Becker Dávid, a társaság főtitkára úgy látja, hogy változatlanul gond van a betegek hozzáállásával, mert a páciensek tájékozatlansága és együttműködésük hiánya rontja a gyógyítás lehetőségét. Hiába világszínvonalú az infarktusellátás az országban, az egyéves halálozási adataink rosszabbak, mint a hasonlóan ellátott helyeken, mondjuk, a skandináv államokban. Az infarktuson átesett betegek fele nem szedi tartósan az életmentő gyógyszereket. Ennek pedig nem feltétlenül anyagi oka van, hanem egyrészt a rengeteg téves információ, amely az interneten terjed például a statinokkal kapcsolatban, másrészt, hogy a kezelés nem úgy segít és javítja a beteg állapotát, hogy érzékelhetné - "pusztán" megvédi egy újabb infarktustól. Sokat segíthet ezen az infarktuson átesett betegeket támogató, hamarosan induló program, amelyben komoly segédanyagokat kapnak rehabilitációjukhoz, további életvitelükhöz.

Forrás: Magyar Kardiológusok Társasága

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra