Infarktus: így kaphatjuk vissza régi életünket

Mindenki ismeri a betegségből való felgyógyulásra használt régi jól bevált tanácsot: "Ne hagyd el magad!" Úgy tűnik, hogy a szívinfarktuson átesettek rehabilitációjában ezt a lehető legkomolyabban kell venni, sőt szakértő segítséggel megtámogatni.

A 20-ik század első felében az infarktuson átesett betegeknek hathetes ágynyugalmat javasoltak, ugyanis az akkori álláspont szerint a károsodott szívizomzat csak így tudott gyógyulni. Ezek után természetesen csak fokozatosan vezethették be a mozgást, a járás újratanulása után napi öt perc séta volt kiszabva.

mozgásterápia
Az infarktus után személyre szabott gyakorlatokkal lehet visszaszerezni a régi formát. A tétlenség nem jó

Az utóbbi években azonban több kutatás is igazolta, hogy szívinfarktus után a betegek szívének állapota és fizikai teljesítőképessége akkor javult a legjobban , ha a rohamot követően már egy hét múlva elkezdték a mozgatást és a rehabilitációs program három hónapnál tovább tartott. Az egyéni értékekre alapozott, személyenként kidolgozott mozgás- és életmódterv ugyanis jelentősen hozzájárul a későbbi életminőséghez, kis túlzással ezen múlik, hogy teljes életet élhet-e a páciens, vagy élete végéig "betegállományban" marad.

Szerencsére egyre jobbak a szívinfarktuson átesettek kilátásai, és nem csak lassan, öregesen élhetnek tovább az érintettek - erősítette meg dr. Matusovits Andrea, a Kardioközpont sportorvosa, aneszteziológus, intenzív terapeuta, aki szerint a rehabilitációba beillesztett mozgásprogramnak valóban minden téren életfontosságú hatása van.

Az életmóddal magunkat gyógyíthatjuk

Az régóta közismert, hogy a testmozgás erősíti a szívizomzatot, segíti a fogyást, javítja a hangulatot, csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet. Azonban most már az is bizonyos, hogy a kardiológiai rehabilitációban is elengedhetetlen, különösen a gyaloglás, a kerékpározás, a kocogás és az úszás. Az erősítő súlyzós edzések pedig az izomerőt, az izomtömeget és a rugalmasságot növelik. Ezt bizonyította egy brazil vizsgálat is, amelyben a kutatók abból indultak ki, hogy a szívinfarktuson átesett betegeknek különféle vegetatív zavarokkal kell megküzdeniük. Ilyen például a baroreflex csökkenése. Ez nem más, mint egy vérnyomás-szabályozó rendszer, amelynek hatására az emelkedő vérnyomás csökken, a csökkenő vérnyomás pedig emelkedik. Ha tehát ez a rendszer nem jól működik, az hatalmas kockázatot jelenthet a szívbetegeknek.

Hirtelen fellépő, erős fájdalom, szorító érzés a mellkasban - nem sok eseménynek van olyan ijesztő hatása, mint egy szívrohamnak. Az infarktus utáni rehabilitáció nem csak a test gyógyításából áll: a lelki megpróbáltatást is fel kell dolgozni. Részletek!

Egy kutatásban 28, infarktust átélt beteget két csoportra osztottak. Az egyik csoport nem végzett fizikai aktivitást, a másik csapat tagjai 6 hónapon keresztül heti háromszor egy órát edzettek. Időközben más paraméterek mellett folyamatosan ellenőrizték a vérnyomásukat, a pulzusukat , és a baroreflex változását is. Az eredmények már egy hónap után is azt mutatták, hogy a rendszeres mozgás normalizálta a baroreflex működését, tehát jelentősen hozzájárult a páciensek jó életkilátásaihoz. Ráadásul a hosszabb távon végzett rendszeres mozgás képes volt fenntartani az elért eredményeket.

Szívbetegeknél fontos a szakértő segítség

"A friss és a régebbi kutatások is mind arra hívják fel a figyelmet, hogy a szívbetegek rehabilitációjának a gyógyszeres kezelés mellett egyre nagyobb részét kell, hogy képezze a megfelelő életmód kialakítása. Így az érintettek sokkal könnyebben megszabadulhatnak a betegségtudattól és valóban sokkal aktívabb, teljes életet élhetnek újra. A szívinfarktuson átesett pácienseknél különösen fontos a szakemberek által kidolgozott mozgás- és táplálkozási program , amelyet természetesen a gyógyszeres és egyéb gondozással szükséges összehangolni" - hangsúlyozza Matusovits Andrea.

Forrás: Kardioközpont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra