Egy tablettával az összes szívgond ellen?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A szív- és érrendszeri betegségek gyakran kapcsolódnak össze egymással, a hipertónia gyakran jár magas koleszterinszinttel is. Már az évezred elején felismerték, hogy a legjobb lenne ezeket a gyakori problémákat egy okosgyógyszerrel kezelni.

Mitől emelkedik meg a vérnyomás? A vérnek mindig úgy kell áramlania, hogy minden szükséges szervünket, sejtünket ellássa oxigénnel, tápanyaggal. A szív által pumpált vér áramlása közben az erek falára gyakorolt nyomás a vérnyomás. A szív pumpaműködésének beállításakor a test fő célja, hogy mindenhova jusson vér. A vérnyomás időben és helyileg sem állandó. Éjszaka, nyugalomban sokkal alacsonyabb, míg ha testünk fizikai munkát végez, a vérnyomás nagyobb. A szűkebb erek nagyobb ellenállást tanúsítanak, amit csak nagyobb nyomással lehet legyőzni. Azokon a helyeken, ahol az adott pillanatban kevesebb vér is elég, az egészséges erek beszűkülnek, hogy a rajtuk átáramló vér minél hamarabb rendeltetési helyére juthasson. Ha viszont bárhol a kelleténél kisebb a nyomás, testrészek, létfontosságú szervek maradhatnak vérellátás nélkül.
Természetesen a szervezet különböző pontjain eltérő vérellátás és nyomás lehet szükséges. Az erek ideális keresztmetszetét és a bennük keletkező nyomást a bonyolult, főként hormonok nevét hordozó, úgynevezett renin-angiotenzin-aldosteron-rendszer, a szimpatikus idegrendszer és hormonjai, valamint számos kisebb folyamat együttesen állítják be. Közben bizonyos érfal-szakaszokon, ahol az erek nem kellően rugalmasak, és nem tudnak engedni a nyomásnak, a fokozott áramlás megnövelheti a vérnyomást. Bármi is okozza a magas vérnyomást, alapvetően nem az a kóros, hanem csak válasz valamilyen keringést befolyásoló hatásra, változásra. A baj akkor kezdődik, ha a szervezet tartósan magas, 140/90 Hgmm fölötti vagy erősen ingadozó és magas vérnyomás-értékeket produkál.

Mitől magas mindig a vérnyomásom?

Bármily meglepő, az esetek 80-90 százalékában az orvosok nem tudják, mi az alapvető ok. Ezt nevezik primer vagy esszenciális vérnyomásnak. Hátterében a sóháztartás zavarát, a vesék működését, zsír- és szénhidrát-anyagcserét vagy ún. metabolikus szindrómát, a túl kevés növényi táplálék fogyasztását, a dohányzás és a stressz hatásait sejtik, miközben ezek közül néhány hatása már egyértelműen is bizonyított. A túlsúly kivétel nélkül mindig emeli a vérnyomást egyszerűen azért, mert a szívnek nagyobb nyomással biztosítania kell, hogy a megnőtt méretű test minden szövetdarabkájába a jusson tápláló vér. A túlsúlyos emberek 70 százalékának magas a vérnyomása, és bizonyított, hogy minden leadott kilóval csökken a vérnyomás.

Mindenki tudja, hogy az idegesség, stressz hatására is felszökik a vérnyomás. Ezzel nem is volna baj, hiszen alapvetően az önvédelemre tesz bennünket képessé, ha azonban túl gyakran történik, netán állandósul, komoly károkat okozhat. Elég, ha a városi élet folyamatos zajára gondolunk, akár ez is elég stresszforrás lehet. Egyes kutatások egyenesen a stresszt teszik felelőssé az érkatasztrófák 80-90 százalékáért. Növekszik a vérnyomás akkor is, ha az erek kórosan és tartósan beszűkülnek, amiért manapság főként az érelmeszesedést, a kóros vérzsírszint nyomán kialakuló plakkokat okolják.

Egy tablettával az összes szívgond ellen?

Egy tablettával az összes szívgond ellen?


A másodlagos hipertóniánál az okok többé-kevésbé ismertek: hormonzavarok, pajzsmirigy-túltengés, vesebetegség, érelmeszesedés, érszűkület szerepel a leggyakoribb okok között. Amagas vérnyomáshosszú távon igen megterheli az ereket. Kitágulnak, veszítenek rugalmasságukból, és ezzel alkalmazkodó képességükből, sérülékenyebbek lesznek, akár sokáig nagy nyomás alatt lévő gumicső.

A homályos eredet mellett is biztos, hogy a magas vérnyomás fokozott kockázatot rejt: nagyobb eséllyel keletkezik hiba a nagy teljesítménnyel járatott rendszerben, és nagyobb a veszély, hogy infarktus, rendellenes vérzés, érrendszeri katasztrófa következik be.

A legismertebb vérnyomáscsökkentők

A diuretikumok már kis dózisban is jól csökkentik a vérnyomást, tágítják az ereket, a só- és vízkiválasztást serkentik, de felboríthatják az ionháztartást, és olykor kedvezőtlenül hatnak a vér zsír- és cukorháztartására. A béta-blokkolókat főként a szívinfarktuson átesett, szívproblémás betegek esetében használják. Védik a szervezetet az adrenalin és noradrenalin stresszhormonok okozta veszélytől, mivel lefoglalják az azokat kötő sejtfelszíni receptorokat. Számos fajtájuk létezik, hiszen az egyes szerveken kissé különböznek a receptorok, más-más erősséggel kötik az egyes hormonokat. Cukorbetegeknél túl alacsony vércukorszintet okozhatnak, bizonyos betegségekben ellenjavalltak.

A kalcium-antagonisták megakadályozzák a kalcium nagy mennyiségben való beáramlását a vérerek falának izomsejtjeibe, így a pici izomrostok ellazulnak, a feszes érfalak rugalmasabbá válnak.

Az ACE-gátlók és az AT-1-receptorantagonisták az úgynevezett renin-angiotenzin-rendszerbe beavatkozva csökkentik a vérnyomást. A renin, az ACE és az angiotenzin egyaránt enzimek, végső soron gátolják az angiotenzin II nevű enzim képződésének fő útját. Az enzim nagy mennyiségben a vérbe jutva erős vérnyomásemelő hatással bír.

Magas koleszterin: magas vérnyomással együtt halálos lehet

Az amerikai Framingham városában 1948-tól két generáción át végzett vizsgálat során megállapították, hogy a magas koleszterinszint az esetek 6 százalékban okozhatott érelmeszesedést, továbbá az infarktusok mintegy felénél szerepet játszhatott, másik felénél azonban nem. Újabban a zsírkeményítés óta létező keményített növényolaj eredetű és az égett zsiradékban felszaporodó transz-zsírsavakat okolják az érkárosító lerakódásokért.

Jó tudni

Magyarországon a magas vérnyomásban szenvedő betegek több mint felénél túl magas vérzsír-értékeket állapítottak meg, és csaknem 70 százalékban jellegzetes alma típusúelhízásvan jelen.

A koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek legelterjedtebb képviselői a sztatinok, amelyek a májsejtekben gátolják a koleszterinképzés legfontosabb enzimét, kiegészítésül pedig a fibrátokat használják, melyek fokozzák a lipoproteinek lebontását, és emelik a HDL-koleszterin szintjét.

A kutatások eredményei alapján ma a legtöbb orvos azt a nézetet vallja, hogy a vérnyomáscsökkentés és a koleszterinszint-csökkentés együttes csökkenésétől várható a legjobb eredmény. A hipertóniások csaknem ötödének vérzsírszintje is magas. Emellett igazolták azt is, hogy a vérnyomás magas szisztolés értéke és a magas összkoleszterin-szint együttes előfordulása fokozottan emeli a szívkoszorúér-betegségek megjelenését. Logikusnak tűnik, hogy ha magas vérnyomás hatására rugalmatlanná válik az érfal, és rárakódások is csökkentik rugalmasságát, összességében erősen csökken alkalmazkodóképessége, merevebbé és sérülékenyebbé válik.

A kombinált vérnyomáscsökkentő és antilipid-kezelés a magas vérnyomás és vérzsírszint együttes kezelését jelenti. Először 2003-ban merült fel az ötlet, hogy hasznos volna olyan tabletta kifejlesztése, amelyben statin hatóanyagot, ACE-inhibitort és vérrögkeletkezést gátló - antitrombocita - szert együtt tudnak adagolni. Ez volt az azóta polipill kezelés néven elterjedt stratégia kezdete.

Volt olyan vizsgálat, melynek során megállapították, hogy sztatin és vérnyomáscsökkentő hatóanyag együttes adásával három év alatt mintegy harmadával csökkenthető volt számos érkatasztrófa előfordulása. Azóta több kezelés eredményeit is összefoglalták, és megállapították, hogy mind a vérnyomás 140/90 Hgmm-es célértékét, mind a vér megnyugtatónak tartott koleszterinszintjét sikerült elérni a kombinált szerekkel. Az igazi cél nem valamilyen laborérték elérése, hanem hogy évtizedek távlatában sikerüljön legyőzni az érkatasztrófákat és megelőzni a különböző szervek (vese, szem, agy, szív) károsodását.
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32884

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a reggeli párásság megszűnik, a köd, illetve a belőle képződött rétegfelhőzet is fokozatosan ritkul, zsugorodik.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag