Dolgok, amiket nem tudtunk a szívbetegségről

A szív- és érrendszeri betegségek korra és nem való tekintet nélkül bárkinél okozhatnak akár súlyos gondokat. Fontos tehát tudatában lenni annak, miként előzhetjük meg a problémát.

Tíz nőből kilencnél legalább egy rizikófaktor megtalálható

Ijesztő, de igaz: legalább a nők kilencven százalékánál fennáll olyan rizikófaktor, mint a rejtett hajlam, fogamzásgátló szedése, dohányzás, egészségtelen táplálkozás, túl kevés testmozgás. Korai szívbetegséget alakíthat ki az érfalak megvastagodása is, amely már egészen fiatal korban is jelentkezhet, és amely általában a szívgondok egyik első tünete.

szívbetegség
Az egyik első tünet már fiatalabb korban is jelentkezhet. Fotó: 123rf

Már a húszas éveinkben érdemes ellenőrzésre járni

Ha szeretnénk, hogy az esetleges szívbetegségünket még a korai, viszonylag könnyen kezelhető fázisban elcsípjék, akkor már a húszas éveinktől kezdve rendszeresen ellenőriztetnünk kell a vérnyomásunkat, koleszterinszintünket, továbbá évente egy EKG vizsgálatot is érdemes csináltatni. Egyeseknél ugyanis már ilyen fiatal korban megkezdődik a betegség kialakulása.

A tünetek gyakran nem egyértelműek

A legtöbben úgy gondoljak, hogy a szívroham tünetei könnyen azonosíthatóak, hiszen akinek ilyen gondja van, az erős mellkasi fájdalmat illetve nyomást érez a bal oldalon. Csakhogy lehetnek olyan esetek, amikor a fájdalom kisugárzik a karokba, sőt, akár az állkapocsba is. Emellett pedig lehetnek olyan kísérő tünetek is, mint a hátfájdalom, emésztési zavarok vagy nehézlégzés, zihálás.

A fittség nem jelent védelmet

Tévhit, hogy azok, akik sokat sportolnak és jó formában vannak, nem lehetnek szívbetegek. Valójában még a sportos, kiváló fizikai állapotban lévő emberek sincsenek száz százalékban védve például egy szívroham veszélyétől. Az olyan szokások, mint a dohányzás, alkoholfogyasztás vagy egészségtelen táplálkozás, növelik a rizikót, és a hatásaik nem tehetők semmissé rendszeres testmozgással.

A leggyakoribb szívbetegségek és tüneteik A vérkeringést fenntartó bármelyik szerv - a szív vagy az érhálózat - működésének csökkenése vagy zavara keringési elégtelenséget okozhat. Nézzük, melyek a leggyakoribb betegségek és milyen tüneteket produkálnak!

A szívrohamok életmódváltással megelőzhetők

Ha valaki nem dohányzik, minimális alkoholt fogyaszt, rendszeresen sportol és egészségesen eszik, az is kaphat szívrohamot - de erre 80 százalékkal kisebb az esélye ilyen egészséges életmód mellett.

Forrás: womenshealthmag.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra