A trombózis megelőzése (2)

A trombózis rengeteg életet követel világszerte, a megfelelő életmóddal, bizonyos készítményekkel és a rendszeres szűrővizsgálattal azonban megelőzhető.

Statisztikák szerint kétszer több ember veszíti életét Európába trombózisban, mint AIDS -ben, mell- és prosztatarákban vagy közlekedési balesetben együttvéve, így az egyik legrettegettebb állapotként tartják számon. Bár nem minden esetben előzhető meg, ám szűréssel, életmóddal, valamint szükség esetén megfelelő gyógyszeres kezeléssel csökkenthető az életet is veszélyeztető vérrögök keletkezésének esélye. Dr. Szélessy Zsuzsannát, a Trombózisközpont hematológus főorvosnőjét kérdeztük a témában.

Embólia, mint érkatasztrófa akkor jön létre, amikor valamelyik ér üregében idegen test jelenik meg, és elzárja az áramló vér útját. Ennek veszélyeiről bővebben az alábbi cikkünkben is írtunk!

Életveszélyes vérrögök az erekben

Vérrögök kialakulhatnak mind az artériákban, mind a vénákban. Előbbi esetben a célszervben elhalás, infarktus vagy stroke következhet be, míg a második esetben mélyvénás trombózis, tüdőembólia. Bár a két fajta trombózis kialakulásában más-más folyamatok és okok játszanak szerepet, ám az mindenképpen közös bennük: hogy megfelelő odafigyeléssel és prevencióval a tragédia gyakran elkerülhető.

Trombofíliaszűrés

A trombofília genetikailag fokozott trombózis-készséget takar. A legismertebb ilyen állapot a Leiden mutáció, a protrombin gén mutáció az MTHFR mutáció, a kevés, vagy hibás antithrombin 3 jelenléte, a Protein S/C csökkenése, a VIII-s alvadási faktor és a homocisztein szint magas volta. Attól függően, hogy az adott mutációt csak az egyik vagy mindkét szülőtől örököljük, beszélhetünk hetero-és homozigóta formáról (ez utóbbi veszélyesebb). Hogy kiderüljön, az illető szenved-e valamilyen trombofíliában, arra ma már létezik szűrés, ami egy egyszerű vérvétellel jár. Erre leginkább akkor van szükség, ha a páciensnél vagy a családjában előfordult már trombózis, de érdemes hormonális fogamzásgátló szedése és versenysportolás megkezdése előtt is elvégeztetni.

Betegségek, amik véralvadás-gátlást igényelnek

Vannak olyan betegségek, melyek fennállása esetén is nagyobb eséllyel alakulhatnak ki vérrögök. Ilyen például a cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás, lupus anticoagulans jelenléte, antifoszfolipid szindróma, súlyos visszértágulatok, valamint bizonyos daganatok (és a kezelésükhöz használt gyógyszerek). Fokozza a rizikót továbbá a szív-és érrendszeri betegségek , a pitvarfibrilláció, valamint a hosszú fekvés, gipszrögzítés, nagyobb műtétek, balesetek, terhesség, hormonális fogamzásgátlás (természetesen az okok felsorolása nem teljes). Mivel ezen állapotok mind növelik a trombózis rizikóját, érdemes szakemberhez fordulni, aki eldönti, van-e szükség véralvadás-gátlásra prevenció gyanánt. Amennyiben a páciens betartja orvosa utasításait, úgy nagyobb eséllyel lehet megelőzni a trombózist - mondja Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője.

A trombózis veszélyét a visszértágulatok is növelik
A trombózis veszélyét a visszértágulatok is növelik

Korábbi trombózis után vajon megfelelő az INR értéke?

A régi típusú véralvadás-gátlóknál rendszeres INR ellenőrzésre van szükség (2-3 közt az ideális a legtöbb esetben), és ez alapján állítja be a szakember a megfelelő dózist. Amennyiben az érték a fokozott alvadékonyság felé csúszik -INR 2 alatti-, úgy könnyen ismételt trombózis következhet be. Éppen ezért fontos időről-időre az INR vizsgálata, és ha valamiért nem lehet kellően beállítani, úgy érdemes új típusú antikoagulánsra (NOAC) váltani, ahol nincs szükség INR ellenőrzésére, ráadásul nem kell étel-és gyógyszer kölcsönhatástól sem tartani.

A trombózis megelőzése életmóddal

Természetesen az életmód is óriási szerepet játszik abban, hogy valakinél kialakul-e trombózis vagy sem. Elég csak arra gondolni, hogy hány betegség kialakulását elősegíti, ha valaki egészségtelenül táplálkozik, túlsúlyos, dohányzik és mozgásszegény életmódot folytat. Ez közvetett és közvetlen hatással is van a vérrögökre , mivel például a kevés folyadék fogyasztása és az inaktivitás hozzájárul a vér pangásához, ami meleg ágya a vérrögöknek.

Emellett olyan betegségek kialakulásához vezethet, mint a súlyos visszértágulatok, a cukorbetegség és a magas vérnyomás , melyek - ahogy már említettük - jelentősen megnövelik a trombózis rizikóját. Éppen ezért a megelőzésben igen fontos szerepe van az egészséges táplálkozásnak, a rendszeres testmozgásnak, szükség esetén a kompressziós harisnya viselésének, valamint a dohányzásról való leszokásnak.

Forrás: Trombózisközpont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra