Dióhéjban a pikkelysömörről

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Hámló, vöröses foltok, viszketés és bőrszárazság, kínos pillanatok, kellemetlen tekintetek. Hazánkban is közel kétszázezren küzdenek a pikkelysömörrel, az egyik leggyakoribb bőrbetegséggel, amiről mégis keveset tudunk.

A pikkelysömör, azaz a pszoriázis az egyik leggyakoribb bőrbetegség. A betegség bármely korban kialakulhat, nőknél és férfiaknál egyaránt előfordulhat. Nevét hámló jellegéről kapta: a psora görög szó, jelentése pikkely.
A pszoriázis igen változatos formákban jelenik meg. Szinte mindig megfigyelhető ún. elemi jelenség a sötétvörös, hámló, bőrfelszínből kissé kiemelkedő göb, papula. A papulák lehetnek 1-2 cm-esek, jellemzően azonban több cm-es plakkokká folynak össze. A plakkok éles határral különülnek el az ép bőrterületektől, felszínüket lemezes hámlás borítja, mely viaszfehér színű.

Megdöbbentő képek a pikkelysömörről és a kezeléséről

Megdöbbentő képek a pikkelysömörről és a kezeléséről
Ez a hámló réteg könnyen lekaparható, a lekaparás után pontszerű, apró vérzés látható. Másik jellemző tulajdonsága a betegségnek az ún. Köbner-jelenség, ez abból áll, hogy a bőrt ért mechanikai sérülés után pszoriázisos plakkok jelenhetnek meg. A pikkelysömör megjelenhet például a könyökökön és térdeken de bárhol máshol is a test felszínén. A pszoriázis gyakori a hajas fejbőrön, vaskos hámlás formájában. A körmökön apró, tűszúrás-szerű pontocskák jelentkezhetnek és gyakran az ízületek is gyulladásba léphetnek a betegség hatására.

A pikkelysömör lefolyása rendkívül változatos, vannak, akiknél egész életükön át csak a könyökön, térdeken jelenik meg 1-2 cm-es plakkok formájában. Másoknál időnként a több tenyérnyi plakkok szinte elborítják a bőrfelszínt. Ez a hullámzó megjelenés nagyon jellemző, néhány hónapos tünetes állapot után a betegek akár évekig tünetmentesek lehetnek. Nyáron általában javulás várható, fertőzéseket, komolyabb stresszt követően a bőr állapota romolhat.

Miért fontos a kezelés?
A betegséget sokan csak esztétikai bőrbetegségnek tartják, pedig a pikkelysömör súlyos, gyakran társbetegségekkel járó egészségügyi állapot. A súlyos pikkelysömör nagymértékben befolyásolhatja a betegek életminőségét, felboríthatja a betegek pszichés egyensúlyát, sok esetben akár depresszióhoz is vezethet.

Amennyiben pikkelysömörös tüneteket fedez fel magán, vagy meglévő pikkelysömöre nem javul legalább 3 hónap kezelés ellenére sem, keresse fel háziorvosát (enyhe pikkelysömör esetén) vagy az országban 9 helyen működő pszoriázis centrumok egyikét, ahol tapasztalt szakorvosok lesznek az Ön segítségére.

Pszoriázis-centrumok

A pszoriázis kóroka ma még ismeretlen, bizonyos, hogy kialakulásához több együttes tényező szükséges. Az egyik fontos tényező a genetika, azaz a betegségre való hajlamot szüleinktől, nagyszüleinktől örökölhetjük. A genetikai hajlam mellett számos kiváltó inger lehet, melynek hatására a bőrünk a pszoriázisos tünetek megjelenésével reagál. Ezek lehetnek mechanikai hatások (például sérülés), fertőzések, gyulladások. Lelki változások is kiválthatják a betegség fellángolását, például a stressz, az idegeskedés. Az egész szervezetre ható, krónikus betegségek (pl. cukorbetegség, daganatok) is provokálhatják a betegséget. Kiváltó tényező lehet a lappangva meghúzódó, heveny tüneteket nem okozó idült gyulladásos góc (pl. idült mandula-, petefészek- vagy prosztatagyulladás, a fogínyben kialakuló tályogok, gyulladások, az idült arcüreggyulladás). Egyes gyógyszerek is előidézhetik a pszoriázist.

A pikkelyszerű plakkok úgy alakulnak ki, hogy immunológiai folyamatok hatására a bőrünkben lévő hámsejtek cserélődése felgyorsul.

A pikkelysömörnek oki kezelése nincsen, minden terápia a tünetek enyhítésére, vagy megszüntetésére irányul. Enyhébb esetekben a bőrgyógyász, vagy a háziorvos helyi kezelést javasolhat (pl. hidratáló, hámlasztó krémek vagy kenőcsök), a plakkokra alkalmazhatóak szteroid tartalmú kenőcsök, krémek, oldatok is, melyek a gyulladást csökkentik. Súlyosabb, kiterjedt esetekben a helyi kezelés mellett belső, gyógyszeres terápiára is szükség lehet. Az életmódváltás, a dohányzás abbahagyása is sokat segíthet a betegség tüneteinek csökkentésében.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32759

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban kedden délelőtt általában erősen felhős, borult lesz az ég, de délkelet felől elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag