Kérdések és válaszok
Cérnagiliszta-fertőzés:

Két héttel ezelőtt észrevettem, hogy egyéves kislányom a hempergőben hasra fordulva két kézzel próbálta vakarni, dörzsölni a lába között. Pelenkatípust nem, csak méretet váltottunk. Elsőnek ránézésre nem látszott semmi. A jelenség főleg estére jelentkezett, és éjjel is zavarja. Elkezdtük kenni gombásodás elleni krémmel, két nap után a húgycsőtől a végbélnyílásig egy csíkban bevörösödött a bőrfelület. Egyébként egy korábbi húgyúti fertőzés miatt volt vizelet tenyésztése, ami negatív lett. Elvittük a gyermekorvoshoz, ő azt mondta, hogy nincs nagy baj, csak valószínű, hogy valamilyen ételtől vagy épp a fogzástól savas lett a széklete, amitől felmaródott a hámszövet. Írt egy gyógyszertári krémet, amiben van fertőtlenítő is. Egyébként tényleg savanykás szagú és kissé lágy volt a széklete. Fürdésnél is gyógyszertári fürdetőt használunk. A jelenség nem változott. Szeretnék érdeklődni, hogy ön szerint miről lehet szó? A széklete már vagy két napja normalizálódott.

A HáziPatika.com szakértőjének válasza cérnagiliszta-fertőzés témában:

Mindenképpen javaslom a széklet féregpete vizsgálatát, mert sokszor a kínzó nemi szervi viszketés hátterében cérnagiliszta fertőzés áll. Ezt könnyen összeszedheti egy kisgyerek, pl. játszótéren, homokozóból, stb. Ha a vizsgálat negatív, akkor a bőrtünetek, illetve a viszketés miatt bőrgyógyászati vizsgálat ajánlott.

kisbabanemi szervi viszketés

Cikkek