Végre egy jó hír a fogorvosoknak

Idén egyszeri kiegészítő juttatást, a jövő évtől pedig havi fix összegű díjemelést kapnak az alap- és szakellátást nyújtó fogorvosok - jelentette be az emberi erőforrások minisztere Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját forrásból még idén 4,44 milliárd forintos plusz forrást biztosít az egyszeri kiegészítő díjazásra, míg 2020-tól a jelenlegi havi 130 ezer forint helyett havonta 380 ezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászatok.

Ennyi fogorvos hiányzik A finanszírozás hiánya miatt nem szívesen mennek dolgozni az alapellátásba a fogorvosok. Olvassa el cikkünket a részletekért!

A miniszter hozzátette: az elmúlt időszakban az alapellátásban dolgozó háziorvosi praxisok támogatása jelentősen nőtt, azonban ettől elmaradt a közfinanszírozott fogorvosok támogatása. Ezért döntött úgy a minisztérium, hogy ebben az évben a heti 30 órát dolgozó alapellátó fogorvosok és fogorvosi szakellátók 1,5 millió forint támogatást kapnak. Az ennél kevesebb heti rendelési időt vállalók időarányosan kevesebb pénzhez jutnak - tette hozzá.

Eddig elmaradt a közfinanszírozott fogorvosok támogatása
Eddig elmaradt a közfinanszírozott fogorvosok támogatása. Fotó iStock

250 ezer forintos havi többlet

A tárcavezető elmondta azt is, hogy a jövő év január 1-jétől esedékes havi fix rezsitámogatás összege 9,5 milliárd forint. Ez a jelenlegi támogatáshoz képest 250 ezer forintos havi többletet jelent. Kásler Miklós kitért arra, hogy a szakmai grémiumokkal folytatott hosszú egyeztetések után jutottak el a mostani lépésig, azonban a tárgyalások folytatódnak.

Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke arról beszélt, hogy a közfinanszírozott fogorvosi ellátás és az alapellátás más területeinek finanszírozása között nagyra nyílt az olló , és a mostani támogatás egy kicsit enyhíti a különbséget. Úgy értékelt: az egészségügyért felelős államtitkárság elfogadja azt, hogy a fogorvosi ellátórendszer az alapellátás teljes jogú résztvevője, és ezt a területet is ugyanolyan finanszírozás illeti meg.

Örülnek a támogatásnak

Nagy Katalin, a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke örömét fejezte ki a támogatás kapcsán, és kiemelte, hogy a szakmai testületek olyan párbeszédet kívánnak folytatni, ami a fogorvosi ellátás minőségét és hatékonyságát növeli.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra