Újraosztották az ágyakat Miskolcon

Folytatódtak a miskolci és a borsod megyei önkormányzat közötti tárgyalások a héten, az ezzel kapcsolatos szerdai és csütörtöki sajtótájékoztatón ismertetett, újabb megállapodás szerint június 30-ig továbbra is a miskolci Szent Ferenc Kórház látja el a tüdőgyógyászati és reumatológiai betegeket.

A megyei önkormányzati fenntartású Szent Ferenc Kórházban ugyan megszüntették az aktív ágyakat, a tüdőgyógyászati és reumatológiai osztályokat két másik miskolci - előbbieket a Semmelweisbe, utóbbiakat a Diósgyőri - kórházba helyezték át. Az időközben lemondott miniszter - ellátási érdekből - engedélyt adott a Szent Ferenc Kórházban eredetileg április 1-jétől megszüntetendő 50 aktív tüdőgyógyászati és 39 aktív reumatológiai ágyon való ellátás további 3 hónapos folytatására.

Az átmeneti időre szóló engedélyezés oka az volt, hogy a két fogadó intézményben még nem adottak a feltételek az új feladatok ellátásához. Még a miniszteri engedély előtt aláírták ugyan az erre vonatkozó finanszírozási szerződést, a Szent Ferenc Kórházzal azonban az egészségbiztosító csak krónikus ellátásra volt hajlandó finanszírozási szerződést kötni. Dr. Kása Miklós kórházigazgató így a napokban bejelentette: fedezet és forrás nélkül április 4-én éjféltől nem tud fogadni sem a tüdőgyógyászati, sem reumatológiai ágyakra betegeket.

Az azóta megszületett újabb megállapodás szerint a város kezességet vállal arra, hogy áprilisban az egészségbiztosítótól kapott összeget átutalja a Szent Ferenc Kórháznak, májustól pedig közösen kezdeményezik, hogy a Szent Ferenc saját jogon kapja a pénzt az egészségbiztosítótól. Az érintettek megállapodtak arról is, hogy júliustól a Semmelweis Kórház 28 rehabilitációs ágyat átad a Szent Ferenc Kórháznak.

A kapacitások átrendezése utáni miskolci egészségügyi helyzetről szóló mai tájékoztatón elhangzott: az egészségügyi reform részeként Miskolcon is megtörtént a kórházi ágyszámok újraelosztása. A súlyponti megyei kórház mellett mindkét önkormányzati fenntartású miskolci kórház jelentős ágyszámmal, erős aktív profillal működik tovább.

- Ilyen erős területi kórházi bázis súlyponti kórház mellett nincs másik az országban - hangsúlyozta Szűcs Erika , a város egészségügyért is felelős alpolgármestere.

Mint megtudtuk, a miskolci kórházak pályázatot nyújtottak be az Egészségügyi Minisztériumhoz: a Semmelweis Kórház 92 millió forintért, a Diósgyőri Kórház 42 milliós fejlesztésre pályázhat a struktúraátalakítást szolgáló 7,5 milliárd forintos keretből.

Vidéki, illetve nem közvetlenül a két kórház, hanem a város egészének ellátását érintő fejlesztéssel is számolnak: a mezőkövesdi, a Semmelweis Kórházhoz tartozó belgyógyászaton (15 ágy), a Szent Ferenc Kórház rehabilitációs profiljának kialakításához (28 ággyal) járul hozzá a város önkormányzata, míg az FMC Dialízis Center további aktív ellátásához 15 ággyal.

A dialízisközpontban kialakult helyzetről dr. Ladányi Erzsébet orvosigazgató elmondta: a megyei kórházban működő, magánkézben lévő, e speciális feladatot 14 éve ellátó központtól átkerült a nefrológiai fekvőbetegosztályos feladat a reform eredményeként a megyei kórházba, annak ellenére, hogy az elmúlt 14 évben direkt OEP-finanszírozással működött az osztály, s minden tárgyi és személyi feltételre végleges ÁNTSZ-engedéllyel rendelkezett. A centrum vezetése jelenleg várakozó álláspontra kényszerült: a korábbi miniszteri döntés nyomán ugyanis elvesztette jogát az addig 40 ágyon folyó nefrológiai ellátáshoz, s a feladatot és hozzá a működési engedélyt a megyei kórház kapta meg, ám finanszírozást nem rendeltek hozzá. Időközben a megyei kórház főigazgatójával a megyei közgyűlés által is elfogadott megállapodást kötöttek az ellátás itteni, tehát továbbra is az FMC-nél történő folytatásához, ám ezt a szaktárca még nem hagyta jóvá.

2007-04-05 12:44

Forrás: Weborvos spitz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra