Tovább élnénk, ha elmennénk a szűrésekre

Ha a lakosság legalább hetven százaléka részt venne az ingyenes szűrővizsgálatokon, néhány éven belül ezrek idő előtti elhalálozása lenne elkerülhető - áll az egeszseg.hu-n.

Talán vannak, akik már unják a papolást, s igen, vannak olyanok is, akik pedig egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy a szűrés milyen fontos és hatékony eszköz a megbetegedések, végső esetben az elhalálozások számának mérséklésére. Úgy is mondhatnánk: menj el rendszeresen szűrésre és tovább, jobban élhetsz. S most elmondjuk azt is, hogy mi a szűrés. Jobb, ha rögtön eláruljuk: nincs mitől félni - írja az egeszseg.hu.

A szűrés tünet- és panaszmentes személyek egyszeri, vagy időnkénti vizsgálatát jelenti, amit abból a célból végeznek, hogy a még rejtett betegség fennállásának valószínűségét kizárják, vagy jelenlétét megerősítsék. A szűrővizsgálatok célszemélyei az egészséges, vagy magukat egészségesnek gondoló egyének. A szűrés alkalmával tünet- és panaszmentes személyeket vizsgálnak azzal a céllal, hogy egyes betegségek fennállását a tünetek és panaszok jelentkezése előtt valószínűsítsék, vagy nagy valószínűséggel kizárják.

Hol tart ma a méhnyakszűrés? Lehet-e kérni tünetmentesen HPV-tesztet? Mikortól lehet otthoni teszttel rákszűrést végezni? Cikkünkből kiderül, kattintson! A szűrővizsgálatok célszemélyei az egészséges, vagy magukat egészségesnek gondoló személyek. Ezekre a szűrésekre számíthat: tüdőszűrés .

Tovább élnénk, ha elmennénk a szűrésekre

A megbetegedések és a halálozások aránya azt mutatja, hogy a daganatos betegek többsége előrehaladott állapotban szembesül betegségével, s kerül az egészségügyi ellátó rendszerbe. Noha a beteg ekkor még kezelhető, ám az eredményes gyógyítás esélyei korlátozottabbak. Mindez pedig igazolja a szervezett lakossági szűrővizsgálatok szükségességét. Az orvostudomány mai állása szerint a daganatos betegségek miatt bekövetkezett halálozás jelentős hányada elkerülhető lenne. Az elkerülhető halálokok körébe tartoznak azok a daganatos betegségek, amelyek korai, még tünetmentes állapotban szűrővizsgálattal felismerhetőek, mert ezek idejében elkezdett kezelésével teljes gyógyulás érhető el.

Ha Magyarországon a lakosság legalább hetven százaléka részt venne az egészségügyi ellátórendszer által felkínált szűrővizsgálatokon, a szervezett szűrés bevezetését követő 5-7 éven belül évente mintegy 1500-2000 ember idő előtti halálozása elkerülhető lenne. Ezek azért elég komoly számok, nem?

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra