Sokízületi gyulladást is kezelnek a Békés megyei kórházban

A sokízületi gyulladás kezelésére önálló részleget hoztak létre a Békés Megyei Önkormányzat Pándy Kálmán Kórházában Gyulán - közölte az intézmény osztályvezető főorvosa pénteken az MTI-vel.

Keszthelyi Péter elmondta: a rheumatoid arthritis, vagyis a sokízületű gyulladás, továbbá a Bechterew-kór és a pikkelysömörhöz társuló gyulladás a magyar népesség 0,5-1 százalékát sújtó megbetegedés.

Békés megyében e betegségek döntő többségét eddig a kórház reumatológiai szakrendelésén ismerték fel, a reumatológusok irányításával állították be a gyógyszeres kezelést, gondozták a betegeket.

Elindult az Év Kórháza szavazás, voksoljon Ön is a Pándy Kálmán Kórházra! "Vannak olyan betegek, akik a hagyományos gyógyszerek kombinált alkalmazásával sem lesznek panaszmentesek, ezért hoztuk létre az új, speciális terápiára alkalmas részleget" - mondta a főorvos.

Az osztályon most kialakított, három helyiségből álló vizsgáló- és kezelőtérben, a többi reumás panaszostól elkülönítve látják el ezeket a betegeket.

A terápia két évig is eltarthat, a páciensek ezekre a betegségekre kifejlesztett gyógyszereket kapnak, elsősorban infúzióban, majd folyamatosan vissza kell járniuk kontrollra.

Keszthelyi Péter elmondta, hogy 2006 óta a kórházban már 330, ilyen betegségekben szenvedő fordult meg, s az új kórházi részleg kialakításával egy helyen tudják megoldani a betegirányítás, a -felvilágosítás és -gondozás összetett feladatait.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra