Rövidebb ideig élnek a magyarok

A magyarok az európai átlagnál rövidebb életre számíthatnak, és az egészségben eltöltött évekből is kevesebb jut nekünk.

Nagyon is jelentős a különbség a várható élettartamban még Magyarországon belül is. A kevésbé fejlett Észak-Alföld népessége számíthat a legrövidebb, korlátozottság nélküli életszakaszra - írja a Világgazdaság Online.

A téma kutatói szerint egy ország gazdasági fejlettsége és az egészségügyi ellátás színvonala, elérhetősége mellett, az életstílus, az egészség, mint érték megjelenése is nagyban befolyásolja, meddig élhetnek egészségesen a lakosai.

Változóak az egészségügyi állapotok országunkon belül

Magyarországon, bár már tisztában vagyunk vele, hogy egészségtelen életmódunk ellen tennünk kell, még mindig sok az elhízott, túlsúlyos ember. Emellett alkoholproblémákkal és a dohányzással is küzdünk, így nincs mit csodálkozni azon, hogy nemzetközi összehasonlításban 2013-ban az európai országok átlagához (9,5 százalék) képest Magyarországon csaknem 16 százalék azoknak az aránya, akik nem elégedettek egészségi állapotukkal, és az európai átlag kétszerese, 3,5 százalék azoké, akik nagyon rossznak tartják azt.

A legfrissebb adatok szerint az európai térség államaiban a leghosszabb egészségesen eltölthető élettartamra a nők Máltán (72,2 év), a férfiak Norvégiában (71,9 év) számíthatnak, míg a legrövidebb ideig a férfiak Észtországban (53,1 év) a nők Szlovákiában (53,1 év) maradnak előreláthatólag egészségesek. A legmagasabb és a legalacsonyabb élettartam közötti különbség Európán belül a nőknél 19,1, a férfiak körében 18,8 év.

A kutatás eredményeiről bővebben itt olvashat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra