Pár év múlva nem lesz gyerekorvos

Tíz éven belül az ország nagy részében megszűnhet a gyermekgyógyászati alapellátás - jelentette ki Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakember szerint több helyen 80 évesnél is idősebb orvosok praktizálnak, mert nincs, aki a helyükre lépjen.

A "kihalás" veszélye fenyegeti a házi gyermekorvosi szakmát, ahol ugyanis megszűnik egy praxis, ott nagy valószínűséggel már nem nyílik helyette új, a gyerekek a vegyes praxisba kerülnek át, ami messze nem olyan, mintha képzett gyermekorvosok kezelnék őket - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének nemrég újraválasztott elnöke.

gyerekorvos
Egyre több gyermekorvosi praxis maradhat betöltetlenül. Nem vidám a helyzet

Az adatok rémisztőek. Idén a házi gyermekorvosok átlagéletkora 59 év volt, a praktizálók 46 százaléka 60 év feletti, 140 orvos pedig már a hetvenedik születésnapját is megünnepelte. Sőt, kilenc házi gyermekorvos már 80 évesnél is idősebb. "Ezzel leginkább az a baj, hogy már a 140, hetven év feletti kolléga közül is csupán 40-re tudnám tiszta lelkiismerettel azt mondani, hogy jó erőben dolgozik. Nincs azonban más, aki helyettük vinné a praxist. Függetlenül attól, hogy nekik már nincs energiájuk képezni magukat, újabb módszereket tanulni és követni a tudomány alakulását" - mondta Póta György. Az országban összesen 1498 gyermek háziorvosi praxis működik, és ebből 500-ban 50 és 60 év közötti orvos dolgozik. Az utánpótlás nem megfelelő, így néhány éven belül több száz praxis szűnhet meg .

Az elmúlt hét-nyolc évben legalább 100 gyermek háziorvosi praxis szűnt meg. 2012-ben még 1527 körzetben volt orvos, idén ez a szám már csak 1498 volt. A fővárosban sokkal kedvezőbb a helyzet, hiszen ott kifejezetten sok a körzeti orvos, még egy 10 százalékos csökkenés sem viselné meg az ellátást.

Póta György szerint azokból a körzetekből, amelyek gyermekorvos nélkül maradtak, a szülők vagy távolabbi településre kénytelenek átjelentkezni, vagy vegyes körzetbe mennek. Szerinte ezzel az a baj, hogy a többnyire felnőtteket ellátó orvosok nem mindig kompetensek, hogy például egy csecsemőt ellássanak , hiszen képzésüknek ez korábban nem feltétlenül volt a része.

A gyermekorvosok öt évig csak gyermekgyógyászatot tanulnak, míg a felnőtt háziorvosok esetében ez nagy valószínűséggel nem igaz. Ők ugyanis négy hónapos gyermekorvosi képzést kapnak, ebből két hónap az elmélet, és hat hét a praxisban eltöltött idő. Ez nem elég ahhoz, hogy valaki képzett gyermek háziorvossá váljon. Ráadásul vannak, akik ezt az időt is a klinikán és nem valamelyik házi gyermekorvosi rendelőben töltik - hangsúlyozta a szakember.

Bizonyos esetekben előfordul, hogy egyes házi gyermekorvosok csupán a hivatalos dokumentumokat állítják ki, de a kötelező oltást nem adják be az érintett gyerekeknek. Ezért ráadásul a szülők titokban még fizetnek is. Részletek!

Ott, ahol nincs megfelelő gyerekgyógyászati ellátás, rosszabbak a gyerekek egészséges életre való kilátásai, és gyakran hiányzik a megelőzés is. Ugyan a gyerekek a kötelező oltásokat megkapják, de az ajánlott vakcinákat már nem mindig. Ilyen ajánlott oltás például a bárányhimlő elleni. E betegség miatt évente több tízezer gyermek dől ágynak az országban. Ez az oltási tendencia mégis leginkább évtizedek múlva érezteti majd a hatását, hiszen a gyermekbetegségek és azok szövődményei befolyásolhatják a későbbi, egészségben eltöltött életéveket is.

A gyermek háziorvosi praxis azért nem vonzó a fiatalok számára, a szakmai egyesület elnöke szerint, mert az idő és az energia nagy része nem orvosi munkával telik, hanem adminisztrációval. Ez pedig tizenegy év tanulás után nem mindenkinek vonzó, sokaknak elmegy a kedve, miután belekóstolnak abba, hogy milyenek a hétköznapok. Ezt pedig még az utóbbi időben emelkedő jövedelem sem kompenzálja.

Forrás: Magyar Nemzet

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra