Orvosi módszerrel is vizsgálják a csillagközi anyagot

Az orvosi diagnosztikában már évek óta használnak olyan szoftvereket, amelyek a különböző módon szerzett megfigyelési adatokból térbeli modellt készítenek az emberi test belsejéről. Az egészségügyben komoly előrelépés volt az alkalmazás, segítségével sikerült például az egyébként nehezen behatárolható daganatok pontos helyzetét megállapítani.

A technológia nem csak a rejtőzködő tumorok felismerésében segít, de például arra is rávilágít, hogy milyen problémák adódhatnak a műtét során a szomszédos szervek közelsége miatt.

Az ICC (Initiative for Innovative Computing) nevű programban a fenti módszert a csillagközi anyag eloszlásának vizsgálatára is alkalmazzák. Az eljárás lényegi eleme, hogy a térbeli pozíciót kiszámító, korábban szuperszámítógépeket igénylő munkát most egy nyílt forráskódú, egyszerű program végzi el. Az eljárás nem csupán az anyag térbeli eloszlására mutat rá. A módszer a csillagközi felhők nehezen megfigyelhető, belső régióiban lévő zsugorodó csomók, protocsillagok kimutatásában is előrelépést hozhat.

A technológia alapján nemcsak a csillagközi felhők valódi alakja jeleníthető meg, de az objektum el is forgatható, illetve "felszeletelhető" a számítógép monitorán. A Perseus csillagképben vizsgált mintaterületen több, korábban ismeretlen buborékot és héjszerű alakzatot azonosítottak, emellett több mint egy tucat, születő csillagoktól kiinduló anyagsugarat találtak. Az új eljárás az óriás molekulafelhőkben zajló csillagkeletkezés megértéséhez is közelebb vihet. Itt a szuperszonikus sebességű lökéshullámok és turbulenciák kulcsszerepet töltenek be az egyes tartományok összenyomásában és a zsugorodó protocsillagok kialakításában - ezek tanulmányozásához fontos a felhő belsejének ismerete.

A következőkben a COMPLEX nevű csillagászati kutatóprogram adatait fogják az új módszerrel feldolgozni, mely az infravörös- és a látható tartományban végzett kiterjedt felmérés a csillagkeletkezési régiókról. Még több új eredmény várható, ha a térhatású ábrázolást a virtuális obszervatóriumok hatalmas adatbázisaira is elkezdik kiterjeszteni. A munka további érdekes velejárója lehet, hogy a szoftver csillagászati célú fejlesztése során olyan képességek is felmerülhetnek, amelyeket később az orvosi diagnosztikában is alkalmazni lehet. (NASA/JPL-Caltech/L. Cieza (Univ. of Texas at Austin)

Kereszturi Ákos

[origo]

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra