Orvoshiány: még nagyobb bajra derült fény

Akárcsak az egész társadalom esetében, úgy az orvosok között is egyre komolyabb problémát jelent az elöregedés. Mára a szakemberek mintegy 30 százaléka 60 éven felüli Magyarországon.

Pest megyében leterheltek a háziorvosok, de vannak elegen, az aprófalvas régiókban viszont magas a betöltetlen praxisok aránya - idézi az Inforádió a Központi Statisztikai Hivatal 2015-ös egészségügyi statisztikai összesítőjét.

16 ezer eset egyetlen háziorvosra

Az adatok szerint a magyar népesség öregedésével egyre több 60 éven felüli páciens jut az orvosokra. Az idősebb betegeknek pedig több olyan egészségi problémájuk is van, amely miatt ellátásra szorulnak. A két leginkább érintett megye e tekintetben Veszprém és Pest, ahol az idős betegek száma 15 év leforgása alatt mintegy 50 százalékkal nőtt.

Az orvosok 30 százaléka 60 éven felüli ma Magyarországon
Az orvosok 30 százaléka 60 éven felüli ma Magyarországon

Eközben a háziorvosok száma folyamatosan csökken, ezzel együtt pedig nő a betegforgalom. A 2015-ös évben egy háziorvosnak átlagosan 11500 esetben kellett ellátást nyújtania, de például Szabolcs-Szatmár-Beregben ez a szám egészen 16 ezerig is felkúszott.

Hiányos a középgeneráció

Bár az orvosi egyetemi városok vonzáskörzetében nincs gond az utánpótlással, a fekvőbeteg gyógyintézeti ellátásokban és egyes szakrendeléseken az üres orvosi állások aránya 10 százaléknál is magasabb. Az allergológia, a szívsebészet, a bőr- és nemi-beteg gondozás, a fogászat, a pszichiátria és a mentés területén egyaránt jelentős az orvoshiány , akárcsak a járóbeteg szakellátásban az onkológia, az infektológia és a fizikoterápia terén.

Egy átlagos orvos mintegy heti 70 órát dolgozik ügyelettel, utazással együtt, gyakran két vagy három munkahely között ingázva ma Magyarországon. Részletek itt.

Az orvosok körében szintén egyre jellemzőbb az elöregedés. A 35 évnél fiatalabb orvosok aránya kis mértékben ugyan nő, a középgeneráció viszont komoly hiánnyal küszködik. Az idős kori továbbfoglalkoztatásnak köszönhetően a legfrissebb adatok szerint a 60 évnél idősebb orvosok aránya 30 százalék körüli, sőt, egyes szakképesítések, mint például az addiktológia vagy a gyermekszemészet esetében 50 százaléknál is magasabb.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra