Óriási támogatásból kutatnak Szegeden

A molekuláris gyógyászat lehetőségeit az alapkutatásoktól a betegágyig vizsgáló kiválósági központot hoznak létre uniós támogatással Szegeden, az intézmény székhelye a lézerközpont melletti tudományos és innovációs parkban lesz.

Az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közleménye szerint a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (MMMKK) egyike annak a tíz nyertes projektnek, amelyet az Európai Bizottság Teaming-programjában 27 ország 169 pályázata közül választottak ki. Az új kiválósági központ öt éven keresztül uniós és hazai forrásokból mintegy 15,6 milliárd forintos támogatáshoz jut. Az összeg jelentős beruházásokat tesz lehetővé, emellett nemzetközileg is vonzó fizetéseket biztosít a kutatóknak.

Súlyos betegségek a középpontban

A Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Semmelweis Egyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont konzorciuma által létrehozott intézmény tevékenysége az alapkutatástól a betegágyig, tehát a klinikai alkalmazásig, a konkrét beteggyógyításig terjed.

Az SZTE a fertőző és a gyulladásos kórképekkel foglalkozik, az SE a szív- és érrendszeri betegségeket , a debreceniek pedig az anyagcsere-elváltozásokat vizsgálják majd. Az MTA SZBK-ban folyó alapkutatások célja pedig az egyes betegségek genetikai hátterének vizsgálata, illetve olyan megoldások kidolgozása, melyek lehetővé teszik a kórképek gyors diagnózisát.

Mi számít a betegségek kialakulásánál: az életmód vagy a genetika? Részletek itt.

Új gyógyszereket fejlesztenek

A kiválósági központ irányításában fontos szerepe van a Heidelbergben működő Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriumnak, amely részt vesz a döntéshozatalban, a szakemberek kiválasztásában, a programok minősítésében, az elért eredménye értékelésében. Az MTA szerint ez egyben minőségi garanciát is jelent.

Az új kiválósági központ 15,6 milliárd forintos támogatáshoz jut
Az új kiválósági központ 15,6 milliárd forintos támogatáshoz jut

Az összességében hétéves projekt célja egy olyan hosszú távon is működőképes intézet létrehozása, amely fontos kutatási és innovációs eredményeket - új eljárásokat és gyógyszereket - produkál.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra