Nem garancia a miniszteri aláírás

A Full Life Kft. és az Egészségügyi Minisztérium között öt évre szóló együttműködési megállapodás jött létre.

Több mint két évvel ezelőtt a Full Life Kft. azzal kereste meg az Egészségügyi Minisztériumot, hogy évente 250-300 millió forintot juttatna a minisztériumon keresztül a védőnői szolgálatnak, cserébe azért, hogy az életbiztosítások értékesítésével foglalkozó cég ajánlókártyáit a védőnők terjesszék. A javaslattal a tárca is egyetértett, így 2006. január 6-án a Full Life Kft. és az Egészségügyi Minisztérium öt évre szóló együttműködési megállapodást kötött.

A cég ezt követően - az együttműködési megállapodás szerint - több mint 100 millió forintot költött el a szerződésben foglalt rendszer kiépítésére. Molnár Lajos, a választások utáni új egészségügyi miniszter viszont 2006. szeptember 24-én felmondta az együttműködési megállapodást, arra hivatkozva, hogy a megállapodás teljesíthetősége ellehetetlenült, valamint a Full Life részéről szerződésszegés történt. A minisztérium a cég által befektetett eddigi 100 millió forintot sem fizette vissza, azért valószínűleg jogi útra fogják terelni az ügyet.

2007-07-09 08:21

Forrás: Magyar Nemzet

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra