Nagy béremelés jön az egészségügyben (2)

A magyar egészségügy katasztrofális állapotban van. A betegek ellátásának átlagos színvonala egyre rosszabb. Az egészségügy megérett a teljes rekonstrukcióra. Ennek egyik legfontosabb jele, hogy a rossz szervezettség, a leromlott infrastruktúra, a rossz munkafeltételek és alacsony bérek miatt a szakemberhiány és az elvándorlás is növekszik. A kormány béremelési hullámmal akar gátat vetni a folyamatnak.

Egy igazi, erőteljes, hosszan tartó béremelésnek nézünk elébe az egészségügyben – fogalmazott Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár köszöntőjében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara háromnapos tudományos kongresszusán.

Az államtitkár elmondta a siófoki rendezvényen, hogy az érdekvédelmi, illetve szakmai szervezettel több mint húszfordulós tárgyalássorozat, esetenként parázs viták után jutottak bérmegállapodásra. Szerinte sikerült megértetniük a politikával, illetve a döntéshozókkal, hogy az egészségügynek vissza kell kerülnie arra a helyre, ahol Európában van. Európában a szektoronkénti rangsorban általában a 3-4-ik helyen szerepelnek az egészségügyi ágazat bérei. „Mi ide szeretnénk visszakerülni nagyon rövid időn belül” – tette hozzá.

Tovább emelnék az egészségügyben dolgozók bérét

Eredményként értékelte azt is, hogy sikerült az ágazaton belül a különböző érdekcsoportokat is kibékíteni. A bérmegállapodásoknak köszönhetően 95 ezer dolgozó tudja majd másképpen tervezni a jövőjét. Az államtitkár szerint nincs vége a közös munkának, „hiszen amikor a bérekről beszélünk, az nem egy cél, hanem egy eszköz azért, hogy a betegek ellátása javuljon”. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta azt is, hogy több mint 10 milliárd forintnyi forrást biztosítanak év végig a vidéki és fővárosi nővérszállók megújítására.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke arra emlékeztetett, miként harcoltak az elmúlt két évben azért, hogy megértessék a döntéshozókkal az ágazat problémáinak súlyosságát. Történelminek nevezte a pillanatot, hogy hosszú évek után végre kormányzati szándékból elindult egy 80 ezer szakdolgozót érintő bérfelzárkóztatás , mégpedig úgy, hogy nem egyszeri intézkedésről van szó, hanem a következő három évre kitekintő problémakezelésről.

„Sikeresnek értékelhetjük ezt az évet, hiszen megszülettek azok a kormányrendeletek, amelyek garanciát jelentenek a megállapodás megvalósulására" – fogalmazott, megjegyezte, az egyeztető tárgyalásokon nemcsak az egészségügyért felelős államtitkárság, hanem a nemzetgazdasági minisztérium is részt vett, amire nem volt példa a korábbi évtizedben.

Az európai jóléti álom végét leginkább az egészségügyi rendszerek válsága jelzi, amely Magyarországon igen mélyre jutott. Szembe kellene ugyanis nézni végre ténnyel, hogy csak olyan egészségügyi rendszer lehet életképes, amelyet a köz- és magánforrások együtt tartanak fenn. Részletek!

A nyári bérmegállapodás eredményeként szeptember elsején a szakorvosok, a szakgyógyszerészek és a szakdolgozók alapbére nőtt. A szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére szeptember elsején bruttó 107 ezer forinttal nőtt, míg második ütemben, a jövő év november elsején újabb 100 ezer forinttal emelkedik. Így a fizetésük két év alatt 207 ezer forinttal lesz magasabb.

A szakdolgozók (kórházi ápolók) bére jövő novemberben 12 százalékkal, majd 2018-ban és 2019-ben újabb 8-8 százalékkal nő, 2019-re átlagosan 65 százalékkal emelkedik. A szakdolgozók idei átlagos béremelése 26,5 százalékos lesz, differenciáltan a végzettségük és a munkában eltöltött idejük függvényében. A rezidensek alapbéremelése jövő novemberben 50 ezer forint lesz.

A béremelésekre az idén 19,5 milliárd, jövőre pedig 82,6 milliárd forintot fordít a költségvetés - ismertette akkor az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években az egészségügyi dolgozók bérrendezésére 300 milliárd forintot fordított a kormány. 2012-ben és 2013-ban két lépcsőben mintegy 95 ezer egészségügyi dolgozó részesült béremelésben. A két év alatt a kórházakban és szakrendelőkben foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 27 százalékkal nőtt.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra