Mobilapplikáció mentett meg egy háromévest

Egy magyar fejlesztésű mobilalkalmazás segített felfedezni az agyhártyagyulladást egy hároméves kisfiúnál. Az orvosok szerint elképzelhető, hogy ezzel a gyermek életét sikerült megmenteni.

"Hajnalban lett rosszul a kisfiam, és reggel azonnal a helyi háziorvoshoz vittem, aki sima vírusfertőzést diagnosztizált nála. Mivel a tüneteket már akkor is ennél komolyabbnak éreztem, magán úton intéztünk vérvételt, amelynek az eredményét csak a nap végére ígérték. Közben a rosszullét egyre erősödött, így két gyermekkórháztól is próbáltam telefonon keresztül tanácsot kérni, azonban egyik esetben sem sikerült orvossal konzultálnom" - foglalta össze a történteket Varga Edina, a hároméves Solt édesanyja. Hozzátette, végül más megoldás híján a MediCall alkalmazáson keresztül kért segítséget.

Telefonos applikáció segítségével talált orvost a beteg gyermek édesanyja
Telefonos applikáció segítségével talált orvost a beteg gyermek édesanyja. Fotó: iStock

A MediCall egy magyar fejlesztésű mobilalkalmazás, amelynek célja, hogy alternatívát biztosítson azok számára, akik egészségügyi panaszaik kapcsán nem az internetről szeretnének tájékozódni. A percdíjas alapon működő applikáción keresztül a felhasználók az általuk kiválasztott szakorvosoktól kérhetnek telefonos segítséget, majd a konzultációt követően nyilvános értékelést is megadhatnak is a szakemberről.

Milyen tünetek kelthetik fel az agyhártyagyulladás gyanúját? Részletek itt.

Varga Edina így került kapcsolatba dr. Laczkó Katalin gyermekgyógyásszal. "Megnyugtató volt, hogy amikor a doktornőt elértem az alkalmazáson keresztül, akkor nagyon határozottan reagált. 12 percet beszéltünk, mely során beazonosította az agyhártyagyulladás 4-5 jellemző tünetét és javasolta, hogy mindenképp vitessük a kisfiamat kórházba, emellett pedig az egekig szökő láz csillapítására is adott tippeket, hogy ne legyen probléma addig, amíg a mentők kiérnek. A kórházban elmondták, hogy ha megvártuk volna a másnapot, akkor akár Solt életét is kockáztattuk volna" - árulta el az édesanya.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra