Minden hívás egy építőkő a sérült gyermekek fejlesztő központjában

Június végéig hívhatják a Magyar Telekom Adományvonalat azok, akik segíteni szeretnének abban, hogy megvalósuljon a Down-gyermekeknek létfontosságú Korai Fejlesztő Központ Észak-kelet Magyarországon (a képen látható). Minden egyes hívás újabb építőkövet jelent a korai fejlesztő központnak szánt épületben, amelyet a nyíregyházi önkormányzattól szeretne megvásárolni a sérült gyermekeket támogató Down Egyesület - áll az erről kiadott sajtóközleményben.

Magyarországon minden 600. születésre "jut" egy Down-baba, évente körülbelül 160-an érkeznek a világra ezzel a kromoszóma-rendellenességgel. Közülük minden harmadik gyermeket a kórházban hagynak, szüleik lemondanak róluk. Ők - évente ötven újszülött - többnyire állami gondozásban nőnek fel, egész életükben vegetálnak. Pedig megfelelő korai fejlesztéssel ezek a gyermekek ép társaikhoz hasonló életet tudnak élni. Megtanulnak írni, olvasni, számolni, felnőttként munkát vállalhatnak, be tudnak illeszkedni a társadalomba. A Down Egyesület - melyet Down-szindrómás gyermeket nevelő szülők alapítottak - azért küzd, hogy megismertesse és elfogadtassa a társadalommal ezeket a gyermekeket és elérje, hogy azok a szülők, akik ilyen helyzetbe kerülnek, elfogadják és felneveljék saját gyermeküket, csökkenjen az elhagyott újszülöttek száma.

Down-kór

A Magyar Telekom csatlakozott a Down Egyesület támogatóihoz, és 2009 májusában és júniusában a Down Egyesületet választotta a Telekom Adományvonal kedvezményezettjének. Minden, a 1788-as számra, a Magyar Telekom vezetékes és mobil hálózatából elindított hívással 100 forinttal támogathatják az egyesületet, amelynek célja egy korai fejlesztő központ létrehozása Nyíregyházán. A Down-szindrómás gyermekek speciális fejlesztése jelenleg csak Budapesten oldható meg, így égető szükség van a keleti régióban is egy ilyen intézményre. Az időben történő speciális fejlesztéssel a Down-szindrómás gyermekek is jól fejleszthetőek, ezáltal be tudnak illeszkedni a társadalomba.

" Az év elején indítottunk egy társadalmi felvilágosító kampányt a Down Szindrómáról. Célunk, hogy az egészséges emberek megismerjék és elfogadják a sérülteket és azon szülők, akiknek Down-babájuk születik, megfelelő segítséget és támogatást kapjanak, ezáltal kevesebb szülő mondjon le sérült gyermekéről. Hiszen megfelelő fejlesztéssel ezek a gyermekek integrálhatók a társadalomba. Jelenleg még sok pénz hiányzik ahhoz, hogy megvalósuljon a Korai Fejlesztő Központ, de reményeink szerint, a következő két hétben még további támogatást kapunk az Adományvonalon keresztül ahhoz, hogy létrehozzuk az intézményt" - mondta el Kisari Károly a Down Egyesület elnöke, egy Down-szindrómás kislány édesapja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra