Milliós "utókarácsony": beteg gyerekeken segítettek

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Összesen 2 millió forintos karácsonyi ajándékban részesült a Pest Megyei Tüdőgyógyintézet Törökbálinton. Többek között olyan műszert kapott, amely a kisgyermekkori félrenyelések esetében jelent gyors és életmentő segítséget.

"Minden évben, így 2011 karácsonyán is a Gyógyvarázs program számára ajánlottuk fel azt az összeget, amit ügyfeleink és üzleti partnereink ajándékozására szántunk, hogy orvosi műszerek beszerzésével segítsük a magyar gyermek-egészségügyi intézményeket. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni, hogy a jövő társadalmának tagjai is teljes életet élhessenek. 8 millió forint állt rendelkezésünkre, ezt osztottuk el öt intézmény között, akik jelentkeztek a pályázatra. Kikértük ügyfeleink, partnereink és munkatársaink véleményét is, akik egy nyilvános honlapon szavazhattak az öt intézmény egyikére és az ő segítségükkel döntöttük el, melyik kórház, illetve intézmény, milyen mértékben részesüljön az összegből. Így a Pest Megyei Tüdőgyógyintézetnek 2 millió, a győri kórháznak 3,5 millió, az OMSZ három mentőállomásának pedig 2,5 millió forint értékben vásároltunk életmentő eszközöket" - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója.

A K&H Csoport évek óta a K&H Gyógyvarázs programra beérkezett pályázók között osztja szét a karácsonyi ajándékozásra fordítandó pénzt, hogy ezzel is támogassa a gyermek-egészségügyet.

A program országos pályázatának hatálya kiterjed az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+18, +26 °C
Minimum:
+14, +20 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a Tiszántúlon a vékonyabb felhőzet mellett némi napsütésre is számíthatunk, másutt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag