Mikor bukhatjuk el a jogsit?

Legtöbben tudják, hogy a jogosítvány megszerzéséhez egészségügyi alkalmassági vizsgálaton is túl kell esni. De pontosan mikor kell menni orvoshoz, milyen időközönként szükséges az alkalmasság felülvizsgálata, és milyen teszteket végeznek?

A jelenleg is hatályos, 13/1992. NM rendelet szerint az járművezetéshez szükséges egészségügyi alkalmasság vizsgálatának célja annak megállapítása, hogy az érintettnek nincs olyan betegsége, testi, szellemi vagy érzékszervi fogyatékossága, mely őt a járművezetésre alkalmatlanná teszi.

Az első ilyen vizsgálaton még a jogosítvány megszerzése előtt kell résztvenni. Akiről ezen a vizsgálaton megállapítják, hogy valamilyen ok miatt a járművezetésre nem alkalmas, nem kaphat jogosítványt.

Az egészségügyi alkalmasságot ezen túl rendszeresen újra és újra felül kell vizsgálni. Némileg eltérő szabályok vonatkoznak azokra, akik B, illetve akik, C és D kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek – ez utóbbiaknál ugyanis jóval szigorúbb követelményeknekkell megfelelni ahhoz, hogy valakit alkalmassá nyilvánítsanak.

Mikor nem számít alkalmasnak valaki a járművezetésre, vagyis melyek a kizáró tényezők? Kattintson! Az egészségügyi alkalmasság felülvizsgálatát a 40. életév betöltéséig 10 évente, 40 és 60 év között ötévente, 60 és 70 év között háromévente, míg a hetvenedik életévüket betöltött járművezetőknél kétévente kell elvégezni. C és D kategória esetén a hatvanadik életév betöltéséig ötévente, míg 60 év fölött kétévente kell elvégeztetni. A vizsgálat nem végezhető el, amennyiben a vizsgálandó járművezetőnél olyan egészségi állapot áll fenn, mely a vizsgálat eredményét hátrányosan befolyásolhatja.

A szemvizsgálat fontos eleme az alkalmassági vizsgálatnak

Természetesen ezeken a kötelező vizsgálatokon kívül is elrendelhető az egészségügyi alkalmasság felülvizsgálata, például ha a járművezető egészségi állapota azt indokolja. Köteles a járművezető a vizsgálaton részt venni, ha meghatározott szervek (például a közlekedési igazgatási hatóság, pályaalkalmasságot vizsgáló szerv, orvosszakértő) erre felszólítják, ha eszméletvesztéssel járó sérülése vagy rosszulléte volt, ha a látásában vagy a hallásában jelentős rosszabbodás következett be, esetleg súlyos hipoglikémia (vagyis más fizikai segítségére is szükség volt az állapot kezelésénél) fordult elő. Az orvosoknak mindenképpen kezdeményezni kell a hozzájuk forduló egészségügyi alkalmassági vizsgálatát, ha elmebetegséget vagy annak maradványállapotát, tudatzavart, epilepsziás tüneteket, súlyos látás- vagy hallászavart, kábítószerfüggőséget állapít mag.

Köteles a járművezető az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton megjelenni, ha az egészségi állapotában ő maga olyan állapotromlást észlel, mely a közúti járművezetésre átmenetileg vagy véglegesen alkalmatlanná teheti, illetve abban befolyásolhatja.

Az egészségügyi alkalmassági vizsgálatot végezheti a háziorvos vagy családorvos, foglalkozás-egészségügyi ellátást nyújtó orvos, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, a nemzetbiztonsági szolgálat vagy a MÁV által kijelölt orvos, ha a vizsgálandó személyt megfelelő jogviszony köti ezekhez a szervekhez. Bizonyos esetekben (mint súlyos krónikus betegség, hallássérültség, művégtag) külön szakértői bizottság által kiállított szakvélemény, szakorvosi vélemény szükséges az egészségügyi alkalmasság megállapításához.

A járművezetéshez szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálat során vizsgálni kell a látást (többek között a látásélességet, a szürkületi látást, a kettős látást, a színlátást), a hallást, a szív állapotát, az esetleges cukorbetegséget, a vérnyomást is. Mindezek mellett egy új szempont is bekerült 2015-ben az egészségügyi alkalmassági vizsgálat elemei közé: az alvás közbeni légzészavar kiszűrése . Első körben a háziorvosok feladata felderíteni az alvási apnéot. Ehhez az európai orvos bizottság által összeállított kérdőívet szükséges kitöltetniük a beteggel. Ha a háziorvos úgy ítéli meg, hogy részletesebb szűrésre van szükség, annak elvégzése hordozható készülékkel a beteg otthonában, vagy alváslaborban történhet. Amíg szűrővizsgálatra nem kerül sor, nem hosszabbítják meg a jogosítványát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra