Mentőállomást újított fel 80 ember

80 fős csapatával, kétkezi munkával segítette a Bicskei Mentőállomás felújítását az Unilever.

A cég munkatársai egy konferencia délutánján fogtak ecsetet, ásót és lapátot, hogy együttes erővel felújítsák az Országos Mentőszolgálat Közép-Dunántúli Régiójának észak-keleti állomását Bicskén - olvasható a cég sajtóközleményében. A mentőállomás épületének szinte minden helyiségét kifestették, összesen 690 négyzetméternyi falfelületen dolgoztak. Újrafestették a kerítést, virágokat ültettek az emeleti virágládákba, a bejáratnál pedig új virágoskertet alakítottak ki. A felújításhoz szükséges alapanyagokat és eszközöket a Praktiker biztosította.

A mentőállomás, amely az elmúlt évben ünnepelte fennállásának 40. évét.

"Az elmúlt néhány hétben a mi életünk is egy picivel stresszesebb volt. Több fakidőlés miatt riasztottak minket, több volt a baleset az M1-es körzetünkben lévő szakaszán is. A megújult állomás azonban mindannyiunknak új lendületet ad" - fogalmazott Kutenics Péter, állomásvezető mentőtiszt.

Vele együtt jelenleg 5 mentőtiszt, 2 orvos, 10 ápoló és 10 gépkocsivezető dolgozik a bicskei állomáson, folyamatos, 24 órás szolgálatban, 12 órás váltásban. Főleg Fejér megyében dolgoznak, de gyakran riasztják őket a szomszédos Komárom és Pest megye közeli településeibe is.

Összesen 2 autóval teljesítenek szolgálatot. Egy országos viszonylatban is jól felszerelt, komplex egészségügyi és mentéstechnikai eszközökkel ellátott esetkocsival balesetekhez és súlyos, életveszélyes állapotban lévő betegek megmentésére vonulnak. Míg a másik autón egy ápoló és egy gépkocsivezető a könnyebb sérülteket és a kevésbé súlyos betegeket szállítja. Az állomás személyzete 24 óra alatt átlagosan 10 alkalommal vonul ki. Egy-egy kivonulás mintegy 100 kilométernyi út megtételét jelenti, és nagyjából 2,5 órát vesz igénybe. Az állandó készenlétet és az ezzel járó stresszt a megújult környezetben az állomás minden munkatársa kicsit könnyebben viseli majd. Az elmúlt hetekben tomboló viharok és árvizek után talán a legjobbkor érkezett a segítség.

Az Unilever nem csupán munkával segíti az Országos Mentőszolgálatot. A nemrég lezárult "Segíts okosan!" programban a vállalat 17 márkájának részvételével 24.674.986 forintot gyűjtött össze, aminek köszönhetően az Országos Mentőszolgálat idén újabb 40 mentőautót szerelhet fel életmentő defibrillátorral. A gyűjtéssel párhuzamosan zajló mentőállomások versenyének 8 nyertese – köztük a szintén Fejér megyei, Enyingi Mentőállomás – pedig egyenként negyed millió forintos különdíjat kapott.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra