Megvédheti a terhesség a mellrák túlélőit

Egy új kutatás szerint a mellrák után teherbe eső nőknél emelkedik a túlélés esélye, ellentétben azzal, amit idáig gondoltak. A felfedezés jelentősége, hogy a mellrák halálozása egyre csökken, továbbá egyre több nő halogatja a gyermekvállalást későbbi életkorig.

Emlőrák

A termékeny korban lévő nők körében a leggyakoribb daganat az emlőrák. Belga, görög és olasz kutatók 14 korábbi, 1970 és 2009 között megjelent vizsgálat, összesen körülbelül 20 ezer nő adatait elemezték, akik valamennyien mellrákban szenvedtek. Kiderült, hogy a később teherbe esett nőknél 42 százalékkal csökkent a halálozás kockázata a gyereket nem szült nőkhöz képest.

Ennek oka valószínűleg a hormonokban keresendő. Bár az ösztrogénről köztudott, hogy serkenti a melldaganatok növekedését, egy bizonyos szint felett mégis véd a betegségtől. Az anyai antitestek is védelmet nyújthatnak. "A legtöbb orvos, beleértve a nőgyógyászokat is, még mindig azt tanácsolja gyógyult mellrákos betegeinek, hogy ne vállaljanak gyermeket" - mondta el Dr. Paul Tartter, a New York-i St. Luke-Roosevelt Kórház Emlőcentrumának vezető szakorvosa. "Ezt a hiedelmet képtelenek vagyunk lerombolni."

Egy másik vizsgálatban közel 3 ezer ausztrál mellrákos beteg vett részt, itt a kutatók azt találták, hogy a szülés után egy éven belül felállított rákos diagnózis csaknem 50 százalékkal növelte meg a halálozás kockázatát a velük egykorú nőkhöz képest.

Kemoterápia Amikor azonban a diagnózis a terhesség alatt született meg, nem változtak a kilátások. Ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a mellrák a terhesség időzítésétől is függ, illetve a mell szoptatás alatti változásai elfedik a tumort és csak később derül rá fény.

Bár senki nem tudja, mennyi az ideális idő a kezelés és a gyerekvállalás között, a szakemberek azt mondják, hogy ha a megfelelő terápia után meggyőződnek arról, hogy nincs daganat a mellben, védő hatású lehet a terhesség. Német kutatók pedig arra jöttek rá, hogy a terhesség alatti kemoterápia nem károsítja a fejlődő magzatot, azaz a terhesség alatt diagnosztizált mellrák esetén a hagyományos kezelés végezhető.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra