Megvan, mi a megoldás az orvoshiányra

Márciusra készülhetnek el a fővárosi kórházfejlesztés beruházási tervei - erősítette meg az InfoRádió Aréna című műsorában az előkészítéséért felelős miniszteri biztos. Az orvoshiányra vonatkozó kérdésre Cserháti Péter azt mondta, hogy ösztöndíjprogramot terveznek a szükséges létszám feltöltéséhez.

A budapesti kórházfejlesztés orvosszakmai programja nemrég került át az építészek kezébe - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Cserháti Péter , az új budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztos. "Muszáj hajráznunk, mert ezekből márciusra már konkrét beruházási számokat kell letenni a kormány asztalára, hogy a fejlesztés mit is jelent" - emelte ki.

kórterem
Modern kórterem. A kormány "optimalizálni" akar

A dél-budai Dobogóra tervezett, több mint ezer ágyas új egészségügyi centrum azonban így is csak a következő évtizedben készülhetne el. Jó lenne, ha 2020-2021 környékére egy gyors döntés után gyors kivitelezéssel, társadalmi egyetértéssel a hátunk mögött ezek a fejlesztések megvalósulnának - fogalmazott a miniszteri biztos.

Cserháti Péter szerint optimalizálást , és nem kapacitásbővítést terveznek, Dél-Pesten például öt kórház ellátó kapacitásait vonnák össze részben vagy teljes egészében. "Kiürítenénk a Merényi kórház telephelyét a Szent László-Szent István kórházból, kiürítenénk a Szent László kórház telephelyének nagy részét is, és a Szent István kórházba vonnánk össze. A Baleseti Intézet költözne át ide a Fiumei útról, illetve ott van a Kardiológiai Intézet mellette. Nem új kapacitások jönnek létre, csak azok egy helyen, nem egymástól szétszórtan, külön diagnosztikákkal, külön szállítással, egy totális sürgősségi rendszer mögé fölállva, valószínűleg sokkal hatékonyabban működtethetők" - fejtette ki.

A már jelenleg is érzékelhető orvoshiányra is kitért a szakember, aki szerint Budapest-ösztöndíjprogramot terveznek a szükséges létszám feltöltéséhez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra