Megoldás a kórházi fertőzések ellen

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) elkészítette öt pontos cselekvési tervét, amelyet segítségül kínál a kormány javaslatának kidolgozásához a kórházi fertőzések csökkentésére.

"A kórházi fertőzések komoly problémát jelentenek mindenhol a világon. Nemcsak Magyarországon van kórházi fertőzés, hanem Angliában, Svájcban, Németországban is. Kórházi fertőzés volt, van és lesz. Viszont nagyon sok emberéletet követel. Egyes szakértők szerint elképzelhető, hogy a szív-érrendszeri betegségek, illetve a daganatos betegségek után a kórházi fertőzések szedik a legtöbb áldozatot. Volt egy olyan összehasonlítás, amely szerint többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben" - fogalmazott a ReSzaSz elnöke.

kézfertőtlenítés
A kézfertőtlenítésnek mindenütt hozzáférhetőnek kell lenni. Külön keretből

Dénes Tamás szerint az egyik leglényegesebb feladat, hogy alkoholos kézfertőtlenítő gél legyen minden folyosón, minden betegágy mellett, illetve minden ellátási pontnál, vagyis mindenhol, ahol beteghez nyúlunk. Emellett a kórház bejáratánál is lenne rá szükség, hiszen nemcsak az egészségügyi dolgozóknak kell fertőtleníteniük a kezüket, hanem a bejövő betegeknek és a hozzátartozóknak is. De jelenleg ez nem áll rendelkezésre.

A cselekvési tervben benne van az is, hogy ennek költsége ne az amúgy is sok tízmilliárdos adóssággal sújtott kórházrendszer gyógyszerkeretéből történjen, hanem erre legyen külön forrás. Csak ezután jön az egészségügyben dolgozók és a betegek hozzáállásának formálása.

Az orvosképzésben pedig nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kórházi fertőzések elkerülésére, hiszen ezek elterjedésében szerepet játszik a nem megfelelő antibiotikum-használat is. "Nagyon szigorú protokollt kellene követni" - szögezte le az érdekvédelmi vezető

Dénes Tamás kifejtette, hogy szeretnék azt is, hogy még részletesebb adatbázis legyen a kórházi fertőzésekről. A magasabb kockázatú betegeket ellenőrizni kell az osztályokon, hogy az egyik beteg nem vigye át a fertőzést egy másikra.

Mit mond az epidemológus?

Egyetért a kórházi fertőzések csökkentését célzó rezidensi tervezettel a Semmelweis Egyetem ETK Epidemiológiai Tanszékének vezetője. Barcs István szerint ugyanakkor nyilvánossá kell tenni a bejelentéseket rögzítő rendszer adatait, amelyhez elsőként pontos adatokra lenne szükség. Emellett több kórházi infektológusra, epidemiológusra és mikrobiológusra lenne szükség, valamint gyors laboreredményekre a cél érdekében.

"A rezidensek által javasoltak mind igazak, azzal a kiegészítéssel, hogy ez önmagában nem oldja meg a problémát, ez csak egy része. Biztosítani kell a pénzt, a szakembereket, és elegendő létszámot" - vélekedik Barcs István, aki azt javasolja, hogy a kórházakban legyenek aktív, főállású infektológus szakemberek, akik fel tudják ismerni a fertőző betegségeket.

Nozokomiális fertőzéseknek nevezzük azokat a fertőzéseket, amelyek kórházi tartózkodás alatt, illetve a kórházból való távozás után jelennek meg. Pontosan milyen fertőzésekről van szó és mit tehetünk ezek ellen? Részletek!

A szakember szerint a fertőzés diagnosztizálásához szükséges a mikrobiológiai laboratórium is olyan mikrobiológus vezetésével, aki, ha kell odamegy a betegágy mellé, konzultál az orvosokkal, tudja, hogy milyen fertőzés esetén milyen vizsgálatokat kell elvégezni, s az ahhoz tartozó kórokozót megtalálja. És szükség van járványügyi szakemberre, epidemiológusra is, aki szintén klinikai, betegközeli szemléletű, és együtt dolgozik a másik két szakemberrel.

Barcs István szerint azért nem jelentenek a kórházak adatokat, mert ha nyilvánosságra hozzák ezeket, akkor a beteg oda szeretne menni, ahol minimális fertőzési gyakoriságról számolnak be. "Ám amíg az emberek nincsenek informálva a valós helyzetről, addig manipulálhatók" - emelte ki Barcs István.

Forrás: InfoRádió

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra