Meglepetések az amerikai kardiológusok éves konferenciáján

Vegyes hírek érkeztek az amerikai kardiológus konferenciáról. Kiderült, hogy az artériákat tágan tartó sztentek, valamint a "jó koleszterin" szintet emelő kísérleti gyógyszerek távolról sem olyan hatékonyak, mint korábban remélték. Jobb hír, hogy a korábbi vizsgálatok eredményeinek ellenére a kis dózisú aszpirin egyes esetekben nőknél csökkentheti a szívbetegségek és a stroke kockázatát.

A legváratlanabbak talán a sztent-vizsgálat eredményei voltak. Nagy reményeket fűztek az erek nyitva tartására alkalmazott apró fémcsövekhez, melyeket 13 éve alkalmaznak a gyógyításban. Most azonban a New England Journal of Medicine-ben megjelent egy vizsgálat eredménye, mely ellentmond a korábbi feltételezéseknek.

A vizsgálat során a krónikus koszorúérbetegségben szenvedők egyik csoportja gyógyszerkoktélt is kapott és sztenttel is kezelték, míg a másik csoport csak gyógyszeres kezelésben részesült. Bár rövid távon a sztent hozott némi eredményt, a szívbetegség tünetei enyhültek, ám hosszú távon, öt évvel a kezelés után nem volt jelentős eltérés a két csoport között. Azok, akiknek sztentet ültettek be, nem éltek tovább, és a szívinfarktusok száma sem csökkent.

Mindez nem jelenti azt, hogy a sztentet már nem kellene alkalmazni, a gyógyszerekre nem jól reagáloknak továbbra is jó megoldást jelent. Annyi azonban bizonyos, hogy az orvosoknak másképpen kell hozzáállniuk a kérdéshez. A sztent beültetése igen népszerű eljárás, hatmillióan élnek vele világszerte, de meglehetősen drága, 25-30 ezer dollár körül van az ára. Enyhébb eseteknél elegendő a gyógyszer is, az igen súlyosaknál pedig inkább a bypass-műtét javasolt.

Másik hír, hogy a "jó koleszterin" szintjét emelő sztatin gyógyszerek nem oldják meg az ateroszklerózis kérdését. Három kísérleti gyógyszerben reménykedtek az orvosok (torcetrapib, LY518674 és CSL-111), de sajnos, ezek sem jártak a kívánt eredménnyel. A szakemberek sem értik miért, de a HDL koleszterin megemelt szintje nem járt a meszes plakkok számának csökkenésével. Ráadásul mindhárom gyógyszernek veszélyes mellékhatásai is lehetnek.

Nem mondhatók teljesen pozitívnak a konferencián bemutatott jó eredmények sem. A Harvard Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy ha a nők öt éven át, vagy annál tovább naponta kis adagban aszpirint szednek, 38 százalékkal kevesebb a szívinfarktus vagy a stroke esetek száma, viszont azok között, akik nagy adagokban szedték az aszpirint, ellenkező hatást tapasztaltak: 43 százalékkal gyakoribb volt a stroke.

Többen a vizsgálatok módszertanát is megkérdőjelezték. Annyi bizonyos, hogy gyógyszert, még az igen biztonságos és enyhe hatású aszpirint is csak a kezelőorvossal történt megbeszélés után szedjen bárki.

Nem okozott viszont meglepetést az a megállapítás, hogy a szívbetegek legjobb gyógyszere az egészséges életmód.

Newsweek

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra