Meghalt a leghíresebb szexuálpszichológus

87 éves korában elhunyt Lux Elvira. Az ország leghíresebb szexuálpszichológusa ismeretterjesztő munkái révén vált népszerűvé.

Magyarország leghíresebb szexuálpszichológusa 87 esztendős korában, szerdán távozott az élők sorából. Lux Elvira 1929. január másodikán született Ózdon. Középiskolai tanulmányai végeztével egy teherautón szökött Budapestre, hogy az orvosi egyetemen tanulhasson. Itt jött rá, hogy nem is az emberi aggyal, hanem kimondottan a pszichével szeretne foglalkozni. Az ELTE-n akkoriban indult ilyen képzés, ahol meg is szerezte második diplomáját. Ő volt az első, akit nőgyógyászati szakpszichológusként alkalmaztak - írja a 24.hu .

Egyszerre trágár és szemérmes nemzet a miénk, aminek kárvallottjai elsősorban a gyerekek. A technikai részletekkel többé-kevésbé tisztában vannak a tinédzserek, de a védekezéssel és az örömszerzéssel már vannak problémáik. A nemiséggel kapcsolatos szavak többsége ráadásul az obszcenitás területére tolódott, míg a tényleges szexualitásról nem merünk beszélni - nyilatkozta a HVG-nek egy korábbi interjújában Lux Elvira. Az 1970-es évek elejétől szexuális felvilágosítással kapcsolatos előadásokat kezdett tartania, oktatott a SOTE-n és az ELTE-n is. Népszerűségét azonban elsősorban ismeretterjesztő anyagainak köszönheti, melyekben kendőzetlenül beszélt a tabuként kezelt témákról.

87 éves korában elhunyt Lux Elvira

Első könyvét 1980-ban írta, melyet több mű és szakmai publikáció is követett. A Magyar Szexológiai Társaság elnökéül is választotta, 2002-ben EU miniszteri kitüntetést kapott, 2004-ben pedig Batthyány-Strattmann László-díjjal tüntették ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra