Meg kell újítani az orvosképzést

Új típusú egyetemi intézmények létrehozását fontolgatja a kormány, hogy ezzel segítse a gyakorlati orvosképzést, és megerősítse az orvosi egyetemek külföldi diákokat megtartó- és ezen keresztül jövedelemtermelő képességét.

A hazai orvosképzés megújítását nevezte az elkövetkező évek egyik kiemelt feladatának az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára. Palkovics László a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepségén kijelentette: „Az orvosképzés fejlesztése ugyanúgy közös társadalmi ügyünk, mint ahogyan a teljes hazai felsőoktatás fokozatváltása, magasabb minőségre és teljesítményre való kapcsolása".

Az orvosképzés mindig is az egyik sikerágazata volt a hazai felsőoktatásnak

Az államtitkár szerint az orvosképzés mindig is az egyik sikerágazata volt a hazai felsőoktatásnak, s a magyar szakemberek külföldi tevékenysége jól mutatja, hogy a magyar orvosképzés nemzetközi szinten is kiváló. Ugyanakkor „a külföldi hallgatók az elméleti képzést követően elhagyják a hazai egyetemeket, és a képzést más egyetemen folytatják" – mondta Palkovics László, aki szerint ezen a tendencián változtatni kell infrastruktúra-fejlesztéssel, bővítéssel, korszerűsítéssel, illetve az egyetemhez tartozó, az egyetem szakmai irányítása alatt álló intézménytípus létrehozásával.

Kiemelten fontos elemnek nevezte a képzési és kutatási kapacitások, és a finanszírozási szint lényeges növelését is. „Ezzel a lépéssel nem csupán a magyar egészségügy szakemberigényét biztosítjuk valamennyi szükséges területen (...), hanem négy év alatt további, közel kétezer orvostanhallgatót tudnánk a hazai egyetemeinkre vonzani, amely évente közel hatmilliárd forint plusz bevételt jelentene az érintett felsőoktatási intézményeknek" – magyarázta az oktatási államtitkár.

Palkovics László kilátásba helyezte, hogy az orvosképzéssel foglalkozó egyetemek szakmai irányítása alá kerülhet több egészségügyi ellátó intézmény is, s külön ecsetelte az egyetemi, illetve a gyakorló kórházak egymástól eltérő feladatait.

A kormány 4,1 milliárd forintot csoportosít át a háziorvosi ügyelet ellátásra. Ám nemcsak a háziorvosi, hanem a fogorvosi praxisok betöltéséhez is szükség lenne az állam támogatására. Részletek!

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra