Magyarország ennyit költ egészségügyre

Míg két évvel ezelőtt 7,1 százalék volt az egészségügyi kiadások GDP-hez viszonyított aránya, addig 2003-ban ez a szám még 8,1 százalékot tett ki - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból.

A 2015-ös egészségügyi kiadások GDP -hez viszonyított aránya megegyezett a 2014-es adatokkal: 7,1 százalék volt mindkét évben, 2011-től azonban folyamatos csökkenést mutatott ki a KSH. Az egészségügyre fordított egy főre jutó kiadások reálértéke 2007 és 2009 között tovább csökkent, és a 2011-es évet követően a GDP volumenváltozásához hasonló ívet írt le. A 2012-2013-ban még negatív előjelű változás 2014-ben pozitív tartományba került, 2015-ben pedig elérte a GDP-növekedés mértékét - írja a KSH.

magyar egészségügyi kiadások
A magyar egészségügyi költések GDP-arányosan sem érik el az európai átlagot

A magyar háztartások jövedelmük 4,7-4,9 százalékát fordítják egészségügyre (a hivatal a becsült hálapénzt is beleszámolja). A KSH azt írja, ezen a téren lassú elmozdulás látszik, amiben közrejátszott, hogy míg a fogyasztóiár-index 2014-2015-ben negatív volt, addig az egészségügyi termékek, szolgáltatások fogyasztói ára 3-4 százalékkal nőttek.

Az egy lakosra jutó kiadás hazánkban tavalyelőtt 1371 euróra rúgott, míg az EU-28 átlaga 2781 euró volt. Az egészségügyi kiadások 7,1 százalékos GDP arányát tekintve is az alsó harmadban foglaltunk helyet, az EU-28 átlag itt 9,9 százalék.

Tavalyhoz képest újabb három hellyel hátrébb került Magyarország az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index rangsorában, ami arra volt elég, hogy hazánkat még a sereghajtó Görögország is leelőzze. Eközben a csehek elérték a nyugat-európai országok szintjét. A 35 ország egészségügyi ellátását összevető lista elején Hollandia és Svájc stabilan őrzi vezető helyét. Részletek!

A jelentés szerint a bruttó hazai termékhez viszonyított egészségügyi kiadás három európai uniós országban éri el, illetve haladja meg kismértékben a 11 százalékot: Németországban, Svédországban és Franciaországban, de Európában egy nem uniós ország, Svájc a listavezető (11,5 százalék). A magyar adatokhoz hasonló számokat regisztráltak Szlovákiában, de a GDP-arányos kiadás Horvátországban és Romániában, valamint Lengyelországban is alacsonyabb.

Forrás: vg.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra