Kiderült, ennyivel élünk tovább (2)

Az Európai Unió lakosságának többsége tovább él, mint korábban, ugyanakkor az egészségben eltöltött életévek száma nem feltétlenül növekszik - közölte az Európai Bizottság frissen kiadott jelentésében szerdán.

A jelentésből kiolvasható, hogy uniószerte növekszik a 65 éven felüli lakosság aránya, amely 1960-ban még nem érte el a lakosság 10 százalékát, 2015-ben viszont már megközelítette a 20 százalékot, és az előrejelzések szerint 2060-ra a 30 százalékot is átlépheti. A férfiak átlagéletkora 78,1 év, amíg a nőké 83,6.

Bill Maris, a Google Ventures igazgatója szerint a következő évtizedek orvosi és biomechanikai fejlesztéseinek köszönhetően akár 500 évig is élhetnek majd az emberek a jövőben.

Magas a dohányosok aránya

Az Európai Unióban hozzávetőleg 50 millióan szenvednek krónikus betegségekben. Évente mintegy 550 ezer munkaképes korú ember veszíti életét olyan betegségek következtében, amelyek elkerülhetőek lennének. Ennek éves költségvonzata az uniós országok szempontjából mintegy 115 milliárd eurót tesz ki.

Az Európai Unió lakosságának 20 százaléka 65 évesnél idősebb
Az Európai Unió lakosságának 20 százaléka 65 évesnél idősebb

Az unió felnőtt lakosságának egyötöde dohányzik , évente legalább 10 liter alkoholt fogyaszt, és 16 százalékuk elhízott . A halálozások 37 százalékát keringési rendellenességek okozzák, 27 százalékot rákbetegség, 8 százalékot pedig légzőszervi megbetegedés.

Sok életet és pénzt menthetne meg a jobb egészségügy

A jelentés rámutatott arra, hogy az EU-ban emberek életét lehetne megmenteni és több milliárd eurót lehetne megtakarítani egészségfejlesztést és betegségmegelőzést célzó szakpolitikai eszközökkel és az egészségügyi ellátás hatékonyságának javításával.

Aláhúzták, hogy "a népesség elöregedése miatt, melyet a krónikus megbetegedések arányának növekedése kísér, valamint a költségvetési források szűkösségére tekintettel meg kell változtatnunk az egészségügyi ellátást: fejleszteni kell az elektronikus egészségügyet, az alapellátás és a közösségi ellátás keretében nyújtott szolgáltatások jobb megszervezése révén csökkenteni kell a kórházi tartózkodás időtartamát, és átgondoltabb kiadáspolitikát kell kialakítani a gyógyszerekre vonatkozóan, egyebek között azáltal, hogy teljes mértékben kiaknázzuk a generikus készítmények alkalmazásában rejlő lehetőségeket".

Elérhetővé kell tenni az ellátást

A bizottság és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) arra hívta fel a figyelmet, hogy a tagállamok szakpolitikájának arra kell irányulniuk, hogy felszámolják az egészségügyi ellátás igénybevételét hátráltató pénzügyi akadályokat, előmozdítsák az alapellátáshoz való hozzáférést és csökkentsék a túl hosszúra nyúló várakozási időket.

Az uniós bizottság arról tájékoztatott, hogy 2017 novemberére mind a 28 EU-tagországra vonatkozóan elemzés készül a nemzeti egészségügyi rendszerek egyedi jellegzetességeiről és az előttük álló konkrét kihívásokról.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra