Ki lesz az év orvosa?

A közönségdíjra a betegek orvosaikat vagy a megismert osztály teljes munkaközösségét saját történetük beküldésével jelölhetik.

Nyolcadik alkalommal hirdették meg a legkiválóbb és legemberségesebb hazai orvosok felkutatására és elismerésére létrehozott Az év orvosa pályázatot. Az Astellas Pharma, a MOTESZ, a Magyar Kórházszövetség és a négy hazai egyetemi klinikai központ által közösen szervezett nemes megmérettetésre a 2014-es kiírás szerint az egyéni jelölések mellett immár teljes osztályok, részlegek felterjesztését is várják a szervezők. A bírálók által legjobbnak ítélt csoport a nyáron elhunyt kiváló belgyógyász professzor tiszteletére alapított De Châtel Rudolf-emlékdíjat veheti át.

A pályázaton - immár hagyományosan - a páciensek hálája és a szakma elismerése továbbra is egyformán kitüntetett szerepet kap. A közönségdíjra a betegek orvosaikat vagy a megismert osztály teljes munkaközösségét saját történetük beküldésével jelölhetik. Szakmai jelölést az egészségügyi intézmények, a gyógyító és ápoló tevékenységet folytató szervezetek, továbbá a kompetens civil szervezetek vezetői, illetve idéntől már az országos és regionális szakfelügyelő főorvosok és a korábban szakmai Astellas-díjat elnyert orvosok is kezdeményezhetnek. Szakmai jelölésre az alapellátás, az orvosi diagnosztika, a sebészeti jellegű területek, a konzervatív területek, a rehabilitációs és krónikus ellátás, valamint a klinikai gyermekgyógyászat szakterületeken van lehetőség.

A közönségdíj sorsáról ezúttal is az internetes közönségszavazás dönt majd, amelynek résztvevőit a beérkezett jelölések alapján a korábbi Astellas-közönségdíjas orvosokból álló zsűri jelöli ki. A szakmai díjakról a hazai orvosszakma kiválóságaiból álló bíráló bizottság tagjai döntenek.

Az idei pályázat egyik újdonsága a csoportos jelölés bevezetése és annak kapcsán a De Châtel Rudolf-emlékdíj alapítása. Dr. Perner Ferenc professzor, a szakmai zsűri tiszteletbeli elnöke a pályázatindító sajtótájékoztatón a következőket emelte ki: "Fontos és kedves kötelességünknek éreztük De Châtel professzor emberi és szakmai nagyságának méltó megőrzését, ezért nevének és munkásságának emléket állítva, barátai és tisztelői nevében alapítottuk az elismerést, amellyel - Professzor Úr egyik utolsó javaslatát megfogadva -, kifejezetten az emberséggel végzett csoportmunkára, a betegekért tett közös erőfeszítések legszebb példáira kívánjuk ráirányítani a figyelmet." Az alapítói szándék szerint az Emlékdíj várományosait a betegek terjeszthetik fel saját történetük beküldésével, a díjazott csoport felől a beérkezett ajánlások alapján az alapítók döntenek közösen. Az Emlékdíjat megtestesítő érem és oklevél évente két alkalommal kerül majd kiosztásra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra