Kapós kórházi eszközök

Kuszaság maradt hátra a bezárandó intézményekben

A bezárásra ítélt sváb-hegyi gyermekkórház egyik leplombált épületébe akartak betörni tegnap éjjel. Az őrző-védő szolgálatnak ugyan sikerült megakadályozni az akciót, de a lopakodó elillant. Megvan viszont az a férfi, aki a Szabolcs utcai - ugyancsak megszűnő - Országos Gyógyintézeti Központból (OGYK) vaselemeket akart lopni, ügyét a XIII. kerületi rendőrség vizsgálja. Ebben az intézetben egyébként a megszűnésének bejelentését követően sok külső és önbetörés történt, emiatt a vagyonőrök kérésére elrendelték a ki- és behajtó autók átvizsgálását is.

Mindezt Kárpáti Zsuzsanna, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) főigazgatója mondta el a Világgazdaságnak, ugyanis az EKI dolga a megszűnő gyermekkórház, az OGYK, valamint az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) ingóságainak a felmérése, leltározása, majd várhatóan az év végén azok árverésre bocsátása.

Egyelőre csak a sváb-hegyi kórház jutott bezárásközelbe, hiszen már csupán a fejlődésneurológiai osztályon gyógyítanak, ám hamarosan átveszi ezt a feladatot a Fővárosi Önkormányzat kórháza. Az OGYK osztályainak átköltözése folyamatban van az Állami Egészségügyi Központba és a hozzá csatolt MÁV-kórházba. Az OPNI-ban is működnek még osztályok, amelyeknek előbb-utóbb ugyancsak helyet adnak Budapest más kórházai. Ám az itt - alapítványi kézben - működő, keszonbetegségeket gyógyító kamrának egyelőre nincs helye. Pedig a négyes metró építése miatt fontos a fönntartása, így csak akkor szűnik meg az OPNI-ban ez a részleg, ha másutt biztosan kialakíthatják - mondta a főigazgató asszony.

Sok fejtörést okoz az EKI munkatársainak, hogy az OGYK-ból más intézménybe került orvosok szeretnék magukkal vinni az ott használt drága diagnosztikai eszközöket. Ez napi küzdelmet jelent a doktorokkal, dacosak a kórházi vagyonért felelős leltározókkal. Ám nem ritka, hogy azokat egy-egy orvostechnikai cég helyezte el náluk, így nem voltak az OGYK tulajdonában, több céggel már lejárt a kihelyezési szerződés ideje is. Az intézet viszont az OEP-től kapott közpénzen működtette azokat. Vannak eszközök, amelyeknek az eredetéről nincs semmiféle dokumentum, azok állami tulajdonba kerülnek. Ez a kuszaság, a számviteli törvény megsértése, a leltározási szabályok mellőzése is megerősíti az egészségügy reformjának szükségességét - állítja a főigazgató asszony. Hozzátette: néha küzdelmet kell vívniuk, mert a főorvosok saját tulajdonként kezelve új munkahelyükre vinnék a muzeális értékű könyveket, festményeket.

Az EKI munkatársai a megszűnt osztályokon elvégezték a leltározást, és az országos levéltárral egyeztetve 12 ezer folyóméter orvosi dokumentumot mértek föl. Ezek között több muzeális értékű; a többség ugyan nem, ám - a selejtezési szabályoknak megfelelő átnézés után - meg kell őrizni, hogy azokhoz az érintett betegek igény szerint hozzáférhessenek. A katalogizált iratok elhelyezéséről a szaktárca dönt.

A megszűnő intézmények jogutódjaként működő EKI szerződést kötött az egyik nagy ügyvédi irodával, hiszen többezres nagyságrendben maradtak hátra munkaügyi és milliárdos kártérítési perek, amelyeket nekik kell végigvinni - mondta Kárpáti Zsuzsanna. Megállapodtak egy adósságkezelő társasággal is, amelyikkel a bezárandó kórházak beszállítóinak tartozásait mérik föl és tesznek javaslatot az Egészségügyi Minisztériumnak azok kezelésére.

x

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra