Indul a BringaMánia Nap

Bringás programok és látványos bemutatók várják az érdeklődőket Magyarország egyetlen kerékpáros stadionjában május 22-én, a McDonald's BringaMánia Napon.

A Zuglói Millenáris Velodromban a szervező Vuelta Sportiroda reggeltől késő délutánig változatos és ingyenes programokkal vár minden korosztályt, ahol az ügyességi versenyek mellett bringás divatbemutató, kézműves foglalkozás, biciklis túra, bringafoci, és párbaj kipróbálására is sor kerül.

A program legfőbb célja, hogy népszerűsítse a biciklizést, emellett segítse a gyerekeket és a felnőtteket a kulturált, biztonságos közlekedésben - legyen szó városi tekerésről vagy vidéki túráról.

A körültekintő közlekedéshez Eisenkammer Károly, a Vuelta Sportiroda elnöke ad néhány tippet:

1. A kerékpársáv mellett gyakran parkolnak autók - ilyenkor tartsuk meg a biztonságos, ajtónyitásnyi távolságot! Tegyünk ugyanígy akkor is, ha nem kerékpársávon, hanem az út szélén haladunk!

2. Figyeljünk a szélső sávból jobbra kanyarodó autókra is, mert a kerékpárúton kevésbé vagy látható az autóvezetők számára. Útkereszteződéseknél mindig nézzünk hátra, hogy tudjuk, mi jön mögöttünk!

3. Hiába vannak a járművek visszapillantó tükrökkel felszerelve, mellettük, mögöttük vannak olyan területek, amelyeket rosszul, vagy egyáltalán nem lát a vezető. Ezt nevezzük holttérnek. Ez főleg a nagyobb teherautók, buszok esetében jelent veszélyt: figyelj arra, hogy soha ne állj meg egy kereszteződés előtt ilyen nagy járművek mellett! Balesetet okozhat, hogy a vezetőfülkéből nem látszik a bringás, és így kanyarodáskor a jármű alá kerülhet.

4. Mindig ügyeljünk arra, hogy jól mérjük fel a féktávolságot, azaz a fékezés kezdete és a megállás közötti útszakaszt! Ez sok mindentől függhet, így a féktávolság megnőhet nedves, jeges úton, kaviccsal borított talajon, lejtőn. Természetesen a rosszul beállított fék is növeli a féktávolságot - indulás előtt mindig ellenőrizzük a fékek állapotát!

5. Tartsunk megfelelő távolságot az útpadkától! Sok úthiba, csatornafedél, egyéb akadály kerülhet utunkba az úttest szélén. Ha nem az út legszélén haladunk, nem kényszerülünk ezen akadályok miatt hirtelen irányváltoztatásra, így kiszámíthatóbb lesz a mozgásunk.

6. Mindig figyeljünk oda a többi közlekedőre! Igyekezzünk szemkontaktust teremteni a forgalom résztvevőivel, így hamarabb láthatjuk, mi a szándékuk, és ők is látják rajtunk ugyanezt!

A programról bővebb információ a oldalon olvasható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra