Így rendezné az állam a védőnők bérét

Az átszervezendő védőnői szolgálatra is kiterjesztené a kormány az egészségügyi bértáblát. A tervek szerint a szabályozás idén januártól visszamenőleg léphet hatályba.

Közel 5 milliárd forint a költségvetésből

Nemzeti védőnői szolgálat létrehozását kezdeményezi a kormánynál a humán tárca - értesült a Magyar Idők . A lap megemlíti, hogy a védőnők fizetése évek óta elmarad az azonos végzettségű kórházi dolgozókéitól, 2019-re pedig akár 50-60 ezer forinttal is kevesebbet keresnének a diplomás védőnők a jelenlegi rendszer szerint, mint egy szintén főiskolát végzett kórházi ápoló. Eközben ráadásul egy kezdő védőnő bére megegyezik egy több évtizede a pályán lévő kollégájáéval.

Visszamenőleges hatállyal a védőnői szolgálat is kiterjesztenék az egészségügyi bértáblát
Visszamenőleges hatállyal a védőnői szolgálatra is kiterjesztenék az egészségügyi bértáblát

A szakmai érdekképviseletek tagjai márciusban több száz beadvánnyal fordultak az alapvető jogok biztosához bérük megállapításának módját sérelmezve. A problémás helyzet feloldását célzó előterjesztés mostanra készült el, tartalma szerint pedig létrehozná a nemzeti védőnői szolgálatot, ezzel együtt a védőnőkre is kiterjesztené az egészségügyi bértáblát. A javaslatnak -elfogadása esetén - erre az évre 4,7 milliárd forint a teljes költségvetési kihatása.

Égető problémák

A Magyar Védőnők Egyesülete üdvözli a kezdeményezést - mondta az InfoRádiónak Csordás Ágnes, a szervezet elnöke. Rámutatott, hogy központosítás hiányában jelenleg mintegy 3000 különböző munkáltatóhoz tartozik a több mint 5000 Magyarországon dolgozó védőnő, ami helyenként a lakosság felé nyújtott szolgáltatás színvonalában is érzékelhető eltéréseket okoz.

Az egyesület vezetője kifejtette, a védőnők mostani alapilletménye 161 ezer forint, amely az ellátottak számától függően 20-40 ezer forintos bérkiegészítéssel növekedhet meg. Magyarországon nagyjából 400 betöltetlen álláshely van, a szülésekkel és tartós betegségekkel együtt pedig körülbelül 1000 pozíciót kell helyettesítéssel ellátni.

Magyarországon évről évre csökken a háziorvosok száma, ezzel együtt emelkedik a tartósan betöltetlen praxisoké. Egyéb tényezőket is figyelembe véve az látszik, hogy a nem is olyan távoli jövőben akár másfél millió ember maradhat háziorvos nélkül. Részletek itt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra