Így mentegették a vesztegető orvost

A Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága mindent megtett, hogy ne kelljen súlyos büntetésben részesítenie a veszprémi onkológus nőgyógyászt, aki nem egyszer halálos betegektől követelt pénzt az egyébként finanszírozott beavatkozásokért.

Másodfokon is csak mindösszesen 6 hónapra tiltotta el foglalkozásától a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Országos Etikai Bizottsága a veszprémi orvost, aki nem egyszer kért pénzt gyógyíthatatlan betegektől. Az onkológus-nőgyógyász enyhe ítélete hatalmas felháborodást váltott ki orvostársai körében, a hvg.hu megszerezte az utóbbi évek legnagyobb hálapénzes botrányában született jogerős etikai állásfoglalást.

Becslések szerint évente 70 milliárd forintnyi hálapénz vándorol az orvosok zsebébe, csakhogy ez a hatalmas összeg nemhogy javítana a betegek helyzetén, hanem tovább rombolja az ellátás minőségét. Bővebben erről az alábbi cikkünkben olvashat!

Az onkológus-nőgyógyász azért állt bíróság elé, mert daganatos betegeitől 150 ezer forintot kért olyan műtétek elvégzéséért, amelyeket az OEP finanszírozott, a kontrollvizsgálatokért pedig 15 ezer forintot várt. A bíróság mégis enyhe ítéletet szabott ki rá. Indoklásuk szerint a bűnösséghez ugyan nem férhet kétség, mégis társadalmi érdek, hogy a vádlott folytassa orvosi tevékenységét. Tehát az amúgy is szakemberhiánnyal küzdő magyar egészségügy nem engedheti meg, hogy sorai közül kizárja a hozzáértőket még akkor sem, ha munkavégzésük során nemhogy etikátlan, de törvényt is sértő tevékenységet végeznek.

Enyhítő körülmények

A hvg.hu birtokába jutott dokumentum szerint az orvosi kamara területi etikai bizottsága egyebek között figyelembe vette, hogy az orvos mindenképpen elvégezte a szükséges beavatkozásokat a betegeken, függetlenül attól, hogy eleget tettek-e a fizetési felszólításoknak, követeléseknek vagy sem.

A kamara szerint az ítélet alkalmatlan a magyar orvosi kar jó hírének a védelmére
A kamara szerint az ítélet alkalmatlan a magyar orvosi kar jó hírének védelmére

A területi etikai bizottság szerint az is az orvos védelmében szólt, hogy a hosszú éveken át tartó büntetőeljárás "önmagában is súlyos terhet jelentett" a hálapénzes orvosnak, illetve hogy a vizsgált időszak (2012-2014) előtt és után sem merült fel panasz ellene. Ugyanakkor a bírósághoz hasonlóan az etikai bizottság is pozitívumként számította be az orvos "kimagasló minőségű szakmai munkáját".

Bár sem letöltendő börtönbüntetés, sem pedig foglalkozástól eltiltás nem követte az ítéletet, mégis lettek munkaügyi következményei a hálapénzes orvos ténykedésének: a hvg.hu szerint a jogerős etikai ítélet megszületése után az érintett veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója, Dávid Gyula azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól a nőgyógyászt.

Az enyhe ítélet azonban már a kamarának is sok volt, a határozat szerint maga az orvosi kamara országos elnöksége nyújtott be fellebbezést az első fokú etikai ítélet(ek) ellen: a felháborodott orvosokhoz hasonlóan ugyanis a kamara elnöksége is úgy ítélte meg, hogy a hálapénzes nőgyógyász aránytalanul enyhe büntetés kapott. Ahogy a határozat fogalmaz: a büntetés így nem alkalmas sem a generális, sem pedig a speciális prevencióra, illetve alkalmatlan a magyar orvosi kar jó hírének védelmére.

A kamara fellebbezése miatt a területi etikai bizottság jogsértésre hivatkozva visszavonta első határozatát, majd a megismételt tárgyaláson érthetetlen módon - annak ellenére, hogy a MOK elnöksége súlyosbítást kért - újra ugyanazt az ítéletet hozta, mint korábban, vagyis mindössze megrovásban részesítette az orvost.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra