Így lesz gyorsabb az egészségügyi ellátás

A betegeknek könnyebbséget, nagyobb biztonságot és a gyorsabb felgyógyulás lehetőségét kínálja a novembertől bevezetendő elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) - mondta az Emmi parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte: éves szinten a rendszer működtetésére 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) irányításával kifejlesztett, felhőalapú elektronikus rendszerben az egészségügyi intézmények, az orvosok, a gyógyszerészek számítógépen keresztül megismerhetik a betegek korábbi adatait, vizsgálatait, leleteit, dokumentumait. Az elektronikus rendszernek köszönhetően a beteggel kapcsolatos minden fontos információ azonnal az orvos rendelkezésére áll, aki így pontosabb diagnózist állíthat fel, és a kezelés is személyre szabottabb, gyorsabb lesz.

Mit érdemes tudni az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térről? Részletek itt.

Az új rendszerben nem lesz szükség papírokra, tehát a betegeknek nem kell magukkal vinniük dossziékban korábbi leleteiket, és az orvosi dokumentáció sem veszhet el, mert a "kormányzati felhőben" mindig elérhető, megtalálható lesz.

Az eeszt november 1-étől működik a közfinanszírozott egészségügyi intézményekben, de már most a kórházak 69 százaléka, a háziorvosi praxisok 72 százaléka és a gyógyszertárak 85 százaléka rendelkezik a hozzá szükséges informatikai kapacitással. Korábban az ÁEEK elindított egy 7,2 milliárd forintos informatikai eszközfejlesztési programot; ebben 191 közfinanszírozott egészségügyi intézményben építették ki a szükséges informatikai bázist. Ez 10 ezer informatikai eszközt jelent összesen.

Az állam tehát nemcsak a rendszer kiépítésének költségeit fedezte, és az informatikai eszközök telepítését végezte el, hanem a működtetését is fedezi 1,2 milliárd forintból - mondta el Rétvári Bence.

Minden fontos beteginformáció azonnal az orvos rendelkezésére áll majd
Minden fontos beteginformáció azonnal az orvos rendelkezésére áll majd

Komoly költségmegtakarítás

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke arról beszélt, hogy nemzetközileg is komoly érdeklődésre tarthat számot az elektronikus rendszer kiépítése, amivel Magyarország Európában az "élre ugrik", mert hasonló rendszerek eddig csak részekben működtek, de a rendszer "ebben a komplexitásában még nem ismert". Utalt arra is, hogy az Európai Orvosok Állandó Bizottsága, ami szavai szerint az Európai Unió orvosi kamarájának is tekinthető, szintén hosszú évek óta intenzíven foglalkozik a témával, tekintettel arra, hogy az uniós állampolgároknak minden országban biztonságban kell egészségügyi ellátáshoz jutniuk.

A MOK elnöke nemzeti értéknek mondta a betegvizsgálatok adatait, továbbá társadalmi közérdeknek nevezte, hogy ne kelljen ismételni már elvégzett vizsgálatokat, mert így komoly költség takarítható meg az egészségügyben. Arra is kitért, hogy a MOK fontosnak tartja, hogy egy átmeneti időszak után nemcsak a közfinanszírozott intézmények, hanem valamennyi egészségügyi szolgáltató köteles lesz csatlakozni a rendszerhez. Így később Magyarországon bárhol, bármilyen orvosi vizsgálat eredménye fel kell hogy kerüljön a rendszerbe. Ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszernek adatbiztonsági szempontból komoly informatikai védelmet kell kapnia.

Biztonságos rendszer

Vartus Gergely, az E-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos azt mondta, mind a jogszabályi környezet, mind pedig az informatikai háttér megteremtésénél a lehető legmagasabb biztonsági szint elérésére törekedtek, és szerinte ezt sikeresen meg is oldották. Jelezte: a kormányzati adatközpont, ahová a betegadatokat tartalmazó "egészségügyi felhő" költözik, a jelenlegi legmagasabb biztonsági szintnek felel meg. Eddig 90 ezer személyiigazolvány-olvasó berendezést szerzett be az ÁEEK; ezeket az eszközöket az alapellátásban, a járóbeteg-ellátásban és a gyógyszertárakban helyezik el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra