Így derülhet ki, hogy beteg-e a magzat

A várandós kismamák kevesebb mint tíz százaléka engedheti meg magának a modern genetikai szűrővizsgálatokat, amelyek eredményesebbek a fejlődési rendellenességek, például a Down-szindróma kimutatásában, mint a jelenleg térítésmentes változatok.

Hiába lobbizik a szakma évek óta, máig nem sikerült elérni, hogy mindenkinek ingyenesek legyenek a fejlődési rendellenességeket pontosabban kimutató, modern genetikai szűrővizsgálatok. Tavaly körülbelül 93 ezer baba született, de csupán a szülők töredéke tehette meg, hogy fizetett a biztosabb eredményért - írja az mno.hu .

Míg a szűrés a kockázati tényezőket tárja fel, addig a diagnosztika konkrét válaszokat tud adni. Bővebben erről az alábbi videóból tájékozódhat!

A kórházi gépek már elavultak, pontatlanok

A messze legtöbb ilyen szűrést elvégző intézményben tavaly 7700 kombinált - ultrahangot és vérvételt tartalmazó -, 35 ezer forintba kerülő vizsgálatot végeztek, tehát a várandósok alig több mint nyolc százaléka engedhette meg magának a tesztet. Ennél is kevesebben, 1800-an - mindössze a várandósok két százaléka - igényelték az intézményben a drágább, 181 ezer forintba kerülő csomagot. Az olcsóbb verzió egyébként 94-95 százalék pontosságú, és alkalmas például a Down-szindróma és az Edwards-kór szűrésére. A drágább csomag már csaknem 100 százalékos pontosságú, és alkalmas olyan kromoszóma-rendellenességek szűrésére is, amelyek például szellemi elmaradottságot okoznak.

Csak kevés szülőnek van pénze a pontosabb eredményt adó vizsgálatokra
Csak kevés szülőnek van pénze a pontosabb eredményt adó vizsgálatokra

A vizsgálatokat sokan azért kérik, mert a tapasztalatok szerint az államilag támogatott, kötelező genetikai ultrahangból nem feltétlenül derül ki mindig a kromoszóma-rendellenesség. Ennek oka például, hogy több kórházban már a vizsgálatra használt gépek is elavultak, nem alkalmasak a modern genetikai szűrésre.

Sevcsik M. Anna, a Babagenetika mozgalom elindítója régóta lobbizik amiatt, hogy a fejlődési rendellenességeket kimutató szűrések a lehető leghamarabb ingyenessé váljanak. Mint mondta, hiába kérvényezték többször is a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél ( NEAK , korábban OEP) a vizsgálatok befogadását, egyelőre nincs előrelépés. Hangsúlyozta azt is: nem mindegy az sem, hogy mennyire képzett az ultrahangos orvos, aki a vizsgálatot végzi, és az sem, hogy mennyire dolgozik alaposan a labor.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra