Így akadályozzák meg az idő előtti halálozást

Kompenzációt kaphatnak a munkaadók, ha alkalmazottaik munkaidő alatt egészségügyi szűrővizsgálatra mehetnek.

Januártól dolgozónként tízezer forintot engedne el a kormányzat a munkáltatót terhelő szociális hozzájárulási adóból, ha az alkalmazottak munkaidőben vesznek részt méhnyak-, mell-, illetve vastagbélrák szűrésen - írja a népszava.hu .

A költségvetésnek egy-másfél milliárdos bevételkiesést okozó intézkedéstől a kormány azt reméli, hogy évente több tízezer életévet menthet meg, és hogy jelentősen mérséklődik az idő előtti halálozások száma. Rolek Ferenc, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke a lapnak azt mondta: számukra még új az információ, de ha valóban így van, örülnek, ha kapnak kompenzációt a kieső munkaidőért.

A kormány azt reméli, hogy évente több tízezer életévet menthet meg

Ugyanakkor a kormányzat azt is fontolgatja, hogy a foglalkozás-egészségügyi szolgálatokat is bevonja a megelőzésbe. Eszerint az üzemorvos a háziorvoshoz hasonlóan jogosítványt kapna a szív- és érrendszeri szűrések végzésére, és ezek alapján a kockázatbecslésre. A komoly kockázattal élők gondozása a háziorvosoké maradna.

A tervek szerint az üzemorvosoknak a klienseik egészségi állapotáról törzskartont kellene vezetniük, az adatokat pedig megosztaniuk az elektronikus szolgáltatási térben, hogy ott hozzáférjenek a háziorvosok is. Ezek szerint a háziorvosok és az üzemorvosok - ha csak a páciens nem tiltja meg - kölcsönösen láthatják a másik által rögzített adatokat.

Magyarország durván pazarol A népességfogyás Magyarország egyik legnagyobb problémája. Ennek nemcsak az az oka, hogy kevés gyermek születik, hanem hogy a meglévő életekkel nem bánunk elég gondosan. Több mint 32 ezer ember halála megelőzhető lett volna csak 2014-ben. A magyar népesség nemzetközi összehasonlításban is rossz demográfiai mutatói, a magas halandóság hosszú ideje az egészségügy és a társadalom egyik legnagyobb terhe. Több mutató esetében is a magyar érték az EU tagországok között a legrosszabbak között van, jóval a hasonló gazdasági fejlettségű országok szintje alatt - további részletekért kattintson!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra